Vers
Az élet úgyis mondja önmagát; rohan a rohanás, árkon-bokron át. - Ám, ha a Világ szólalhat meg benned: állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.
Ha az élet az ész volna Úgy az ember nem remél Rögtön látja szelleme csak Tartózkodási engedély.
Csöndben érik a csira a föld alatt; halk a termékeny éj; a fű növése lassú: ez az élet!
E földön minden mulandó szertefoszlik mint a hab minden percünk nagy kalandor drágán adja amit ad hiúságok hiúsága életnek halál az ára mit számít hogy mi a cél úgyis csúfos véget ér.
Valamit elfelejtünk, elmulasztunk valamit, elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk. És ez a majdnem-semmi attól fogva jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka csendjében egy padlóreccsenés.
Facebook
Pinterest