Vers
Arra ítéltek, hogy ember legyek. De embernek lenni - vágy, hogy minden más lehessünk!
Ember vagy; majd por lészesz; valahány napot éltél, Annyival indultál a temetődre közelb.
Bárcsak engednéd, hogy elengedjelek, ha ez lenne a mi boldog végünk. Mégis ezer napot választanék egyedül, ha tudnám, megvolt a befejezésünk.
Egy újabb nap nélküled, a reményt táplálva, arra várva, hátha holnap máshogy lesz. Semmi nem jó nélküled, itt ragadtam a magányban, megjátszva, hogy minden rendben lesz.
Vezess be a világba, mutass be Istennek és teremtményeinek, de csak akkor hagyj ott velük, ha elviselem a gondolatot, hogy nincsenek. Ha már nem félek, mikor a semmi a tenyeremre száll.
Magyarország, te szent nagy békesség melled élettől dagad. Van kenyered, van vized elég, mégis éhezik sok szegény fiad.
A legyek vallásosak a fecske ateista mivelhogy eleven mivelhogy szép mivelhogy gyorsan repül van jóistenük a legyeknek van jóistenük a molyoknak de a fecskéknek nincsen jóistenük nincs is szükségük reá.
Együtt vagyunk ismét, Mint régmúlt napokban, Szeretlek, mint akkor, - Ki tudja, - tán jobban?
Köszönöm, Uram, hogy nem ismerjük szándékaid. Mindannyiunkat vakká tettél. Remény nélkül, élve eltemettél gigantikus csapdádba.
Uram köszönöm mert megadtad hogy ne csak egyedül legyek magam ellensége - de hívtál másokat is hogy könnyebb legyen a küzdés...
Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomorú lenne.
Mély és őszinte volt szerelmünk? Nem! -: érdekes volt, semmi más. Vihar és tűzvész volt szerelmünk? Nem! -: csak rövid szórakozás.
Mindegy! ameddig szívem él s inam kemény, nem restellem, hogy túlteszel rajtam s esztelen ölelkezésbe veszve nem tanítványom, de mesterem leszel!
Álarcos jó lovag, a Balsors, jött a csendben
s megmártotta sötét dárdáját vén szivemben.
Vén szivem vére rőt sugárban felszökött
s mint pára szállt el a napos mező fölött.
Sikoltottam, s homály borult szememre nyomban,
és meghalt vén szivem borzongó fájdalomban.
S ez a fő-kín a szívben: sírni s nem tudni, mért. Se hóhérom, se hívem, Megszakad árva szívem.
Facebook
Pinterest