Vers
Már összeroskadsz, - végre mondd: mit is akarsz hát, te bolond? Ki biztatott e sorsra itt, hogy szívedet rohamra vidd, és kitárt mellel odaállj, hol a veszély szíven talál? Honnan vetted rá a jogot, ki volt, ki felhatalmazott, hogy érte és a neviben egy szót is szóljál? - Senki sem!
Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna élni: - lehetetlent ostromolva, hát próbálom önvesztő szerelemben mi együtt - nem lett volna lehetetlen.
Ha itt nem találsz, keress meg ott. Újra kell kezdeni mindent, minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, minden szerelmet újra kibontani.
Hajamban mennyi csók illata fészkel, mint rozs tövén a fürj-sírású szél, szememben szomjas vágyak nyája térdel szerelmed kóborló vizeinél.
Fájó, nehéz az olyan szerelem, amit nemcsak a nyers élvezet éltet: melynek kevés, ha a test meztelen, s fogasra dobva kinn marad a lélek.
Csodafád vagyok,
ha rádgondolok - virágzom.
Mi él, éltet,
- Neked virít.
Kristályként bezár
sorsom magába,
s rózsaként kinyit.
Aki voltam, milyen messze van tőlem! S aki leszek, az már milyen közel. Már utolér, mellém lép, támogat, és átölel.
Ki eget s földet megteremte, Tőle jön jó és balszerencse: Fogadd a jót hálálkodással, A balszerencsét megadással.
A szeretet sír és óhajt;
a szeretet kér és sóhajt;
sóhajjal táplálkozik,
A szeretet hogyha sem könny,
sem sóhaj, mélyéből nem jön,
nem is égő, igazi.
A szeretet szenvedni vágy.
Teher néki ez a világ;
unalom maga a fény.
Én nem kivánnám, hogy átvedd tőlem az egész földnek fél terhét! Csak átkarolnál és vigyáznál, hogy meg ne billenjek szörnyű terhem alatt, hogy mindig egyenesen menjek...
Ha férfi vagy, légy férfi, Erős, bátor, szilárd, Akkor, hidd, hogy sem ember Sem sors könnyen nem árt. Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti.
Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad.
A vers: felérző csönd, felvérző emlék, Echó, ki holt sikolyra visszazeng még; Forrás, mely hűsen, hő mélyből szakad.
A szerelmes nő nem zseblámpa, mit tetszés szerint kapcsolgathatsz ki és be.
Az árnyékok kinyúlanak, a csillagok kigyúlanak, föllobognak a lángok s megbonthatatlan rend szerint, mint űrben égitest, kering a lelkemben hiányod.
Facebook
Pinterest