Vers
A jó vers élőlény, akár az alma, ha ránézek, csillogva visszanéz, mást mond az éhesnek s a jóllakottnak és más a fán, a tálon és a szájban, végső tartalma, vagy formája nincs is, csak él és éltet.
Ez a világ elmekórház hol a bolond bölcset formáz a bölcset bolondnak nézik eb ugat bankó beszél itt törvénye ki-bírja-marja s forog a Pénz imamalma.
Keserű halál, hogy tőled el kellett örökre válnom. Hordom hát magamba rejtve égre nőtt, szikár magányom.
Több szánakozóra talált, mint irigyre e sír lakója: szenvedett százszor is halált, míg ledőlt végső nyugovóra.
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Meghalok én tízszer, százszor, Nem félek én a haláltól. De rakhatsz rám hegyet, hatot: Míg magyar van: feltámadok.
nem baj ha a szerelmespárok összevesznek míg szívük egymásért lángol ne szomorkodj légy vidám szelíd harag szenvedélyes kibékülés ez az amit a szerelem kíván
Csak beszélni hozzád míg kiver a só hogy ezüst-álarcban mint a halál szólítja meg a haldoklót véglegesen megalkossam a csendet teljességét a szerelemnek.
A fájdalomból sohse lesz dal, Vagy csak idővel, mikor enyhül. Ha igazi, nagy bánatom van: Köny fakad, nem dal a szívembül.
Úgy élsz bennem, akár a vérem, nyitott szememben a világ, fájdalmaink a létezésben, vagy ép üvegben a szilánk!
E szerelemhez nincs közöd - bár érted sarjadott - csak mint az árulónak ahhoz kit föladott!
Facebook
Pinterest