Vers
Szived mélyébe rejtsd szerelmi
Gyönyöröd, bánatod.
Ne tudjon senki más felőle,
Csak ő, kitől kapod.
Üres szivűek sokasága
Irigyli gyönyöröd;
Ha hozzáférhet, összetépi
És mulat bánatod fölött.
Jó volna még gyermek lenni,
álmodni újra száz mesét.
Tiszta szívvel hűn szeretni,
lelkemből kincset osztva szét!
Születni kell mindig, újra,
száz halálon mosolyogva.
Dolgunk tenni igaz szívvel,
látván magunk más szemével.
Levetett percek meztelen magánya,
Összegyűrt arcod hordozom magamban.
Nézem a semmit, minden oly hasztalan,
Véget ért éltem bolondos tavasza.
Hányszor hívtál és mégis hagytalak
Elveszni Téged, szívem csendjein,
S amíg nevettem más reményein,
Temetve mindent, elsirattalak.
Hervadó télvirág nyílik csak nélküled,
hűségem kékmadár, búcsút int, ellebeg,
emléked fáklyaláng, lelkemben szendereg.
Úgy állok itt, mint a hegyek kövében
a hű folyondár
piros csillag-virága
és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
hogy bátoríthassalak
ezzel a daloló,
gyönyörű szavammal: - szeretlek.
Enyhít a hölgy sírása,
A férfi könye éget;
Amaz harmatcsepp hervadó mezőben,
Zápornak cseppje ez, forralva
Villámok közt sötét felhőben.
Hej óvoda, óvó nénik,
nem maradok tovább én itt!
Itt mi soká nem maradunk:
vár az iskolai padunk!
Facebook
Pinterest