Kosztolányi Dezső

Aki elutazik, az tovatűnik, az megsemmisül, az nincs is. Csak annyira él, mint az emlék, mely visszaréved képzeletünkben. Tudjuk, hogy van valahol, de nem látjuk őt, akár azokat, kik meghaltak.

A bánat: az leány. Leány: a bánat.

Tiéd a vérem, nagy komoly müvészet, gyászos gyönyör, örömtelen öröm! Csóvát vetek az otthonomba érted, s a kedvesem, a szentet megölöm.

Légy őszinte, tiszta, bátor. Adj példát. Szemvillanás csak, s kész a bűn, és az örökre tart, örökre büntet, öngyilkos haraggal, és összetöri az emlékedet, téged.

Lélek csak az ember a többi emberek lelkében, törékeny gondolatokból faragott, száztitkú, halovány emlék, mely néha a fellegekig magasul.

A koffein komoly, nyugodt barátunk, mélységek kútja, bölcsek itala. A veronál vén gyermekek dadája, a morfium az örök éjszaka.
A nikotin zavart füstfellegében keleti lázak fátyola remeg. Az alkohol gyógyítja életünket, ezt a fekélyes, óriás-sebet.

Én nem hiszek a nőbe. Nem a kézbe, mely ad-vesz, a szájba - kis piros ajtó, most nevető, most bánatos-sóhajtó - a karba, amely integet igézve: de hittem a te két jó-jó szemedben, a két szemed mélyén horgonyt vetettem, én mindig a lélekbe-szembe hittem, most is hiszek, megálltam, várok itten.

A lelkem oly kihalt, üres, mint éjjel a tükör.

S nem kérdezem, az ég ragyog-e még, Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?

Nem félek a haláltól, mert tudom mi. Olyan, akár a többi földi holmi.

Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában az tapasztalom, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok - fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot - könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.

Mindnyájan kárhozottak vagyunk. A poklunk a föld, s átkunk a szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen élet.

Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka.

A tudomány nem vált meg bennünket. Az ember nem halad, legfeljebb a sír felé halad. Az élet céltalan.