Kosztolányi Dezső

Nem érti szív, nem érti elme sem, hogy mint szeretlek, én szerelmesem.

Az olvasót tilos - csak egy másodpercig is - bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság.

Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.

A mondat: egy gondolat összefüggő, kerekded kifejezése, formai tagolása, természetes lélegzetvétele.

A nyelv nem lehet "egyszerű", mert az ember nem "egyszerű", aki beszéli. Az ember éppen azért beszél, mert nem egyszerű, mert bonyolult, és mindig fölöttébb bonyolult dolgot akar közölni.

Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel.

Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.

Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.

Mindenkire rákerül a sor - mondogattam egy bölcs higgadt tapasztalatával -, csak meg kell várni. A jutalmat a földön nem adják könnyen, de végül mégis megkapjuk.

Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Az élet a legsilányabb ponyvaregény-író.

Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.

Párnák között, arcodhoz epedezve Te vagy az éjjel asztalán a bor. Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett és nem igazat tesz, aki örül de szöges-örvül, vezeklő-övül magam köré kötöm keserü tested.

Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált?