Kosztolányi Dezső

Ahhoz, hogy egy nép a földi dolgok fonákságán jóízűen, bölcsen nevetni tudjon, sok intelligencia, nagy kultúra és számtalan megpróbáltatás kell.

Szeretni vágyok, gyötrelemben égve.

Nincs nála nagyobb jó, mert ez a kincs. Úgy hívják: élet. Értelme nincs.

Mindig a kín volt ólmos ostorom, mindig magány a mély monostorom.

Ha meghalok majd, mélyre ássatok gyarló valómban meg ne lássatok.

Csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra, s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el, és mindenáron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voltaképp rendetlenség, s a rendetlenség az igazi rend. A világ vége pedig a világ kezdete.

Enyém az élet - ujjongott -, mert majdnem enyém volt a halál. Végre igazán élek.

Hogy nyugodtan alhass, üres legyen az alhas.

Az életem elrongyolom, olyan már mint egy rongy gyalom, de még a föld is langy alom csak hálj te vélem angyalom.

Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán - s megérted!

Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen.