Kosztolányi Dezső

De néha megállok az éjen, gyötrődve, halálba hanyatlón, úgy ásom a kincset a mélyen, a kincset, a régit, a padlón, mint lázbeteg, aki föleszmél, álmát hüvelyezve, zavartan, kezem kotorászva keresgél, hogy jaj, valaha mit akartam. Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, a kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben.

Általában a szó mindig több, mint a tett.

Az udvariassága pedig nem udvariaskodás volt, nem bók, nem üres fecsegés. Sokszor csak abban állott, hogy kellő pillanatban, észrevétlenül elhelyezzen egy közönyösnek látszó szót, melyet valaki kétségbeesetten várt tőle, mint életének igazolását. Ezt a legkülönb erénynek tartotta. 

A kéményseprőt vonzotta valami, lehet, hogy a lány szenvedése, a friss fájdalma, melyet a férfiak mindjárt megszimatolnak, az alázat és kiszolgáltatottság, mely sokszor jobban tetszik nekik, mint maga a szépség.

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Az igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll, elhagyja azt, akit boldogít, hadd lebegjen a lelke szabadon, hadd röpüljön a maga útján, hadd találja meg azt, amire rendeltetett. Ez a szeretet nem óhajt ellenszolgáltatást. Ez a szeretet elegendő önmagának, és ezért végtelen. Ez a szeretet tudja, hogy semmi sem a mi tulajdonunk, sem mások teste, sem mások lelke, még saját gyermekeink lelke sem.

Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. Olyan képtelenség, mint az volna, hogy a mérleg nyelve kibillenne akkor is, amikor valamelyik serpenyőjét nem terhelnék meg. Minden szeretet érdeken alapul - minden szerelem is, s minden házasság - egy vagy más szempontból - érdekházasság.

Mondd, kérlek, nem vetted észre, hogy azok, akik ma élnek, a gazdag embert egészen úgy tisztelik, úgy imádják, mint Istent? Boldogok, ha jó hozzájuk, de akkor is boldogok, ha kegyetlen, embertelen és komisz, ha tiporja és rugdalja őket. Maguk se tudják, hogy miért tisztelik, imádják a gazdag embert. Nyilván azért, mert ő maga ő, mert ő a gazdag ember. Mindent tőle várnak, igazságot, becsületet, életet. Legyünk őszinték. Mi is ilyenek vagyunk. (...) Jegyezd meg, fiam, a gazdag embert olyan titokzatos varázs övezi, olyan túlvilági dicsfény, oly csodálatos lény ő, hogy amihez hozzáér, az menten arannyá, áldássá válik.

Szegények és gazdagok sohase lehetnek egymáshoz őszinték. (...) A szegény ránéz a gazdagra, s ezt gondolja: "Jaj, de gazdag vagy te". A gazdag ránéz a szegényre, s ezt gondolja: "Jaj, de szegény vagy te". A szegény belül, a lelke mélyén így kiált a gazdag felé, teljes meggyőződéssel: "Adj pénzt, adj pénzt". A gazdag belül, a lelke mélyén, így kiált a szegény felé, éppoly meggyőződéssel: "Nem adok, nem adok". Minthogy erről nem beszélhetnek, társalgásuk folyton elakad.

Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak.

Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgy is untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van.

A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van.

Minden női hazugságban van egy szemernyi igazság. Ez az ő hazugságuknak erkölcsi alapja. Épp ezért veszedelmes. A valóság egy csonka földdarabján vetik meg lábukat, s oly meggyőződéssel, elszántsággal, jóhiszemű hévvel tudják védeni hazugságukat, mintha az igazságot védenék. Lehetetlen őket innen kilendíteni. Azt, ami van, rugalmasan idomítják ahhoz, ami nincs.

Mit késlekedsz? Teljesítsd kötelességed. Csak egy ember vagy. De hát mi több, mint egy ember? Se két ember, se ezer ember nem több nála. Lépj előre egy lépést - így -, és most még egy lépést. Rajtad a sor.

- Van egy ország, ahol mindenki szolga és úr egyszerre. És egyenlő. Mindig, az év minden napján. - Melyik az az ország? - Krisztus országa. - Az fönn van, a felhőkben. - A lélekben van.