Ady Endre
A lelkem még ronggyá-szedettebb, Testem röpítné könnyű szél Hádesz felé. És, és: szeretlek.
Szeretem fölséges Voltomat e nászban S fényes biztonságom Valakiben, másban, De nagyon szeretem.
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap
Úgy van talán: szép a világ s jó, Mi vagyunk satnyák, betegek, Jégfagyos csókokban fogantunk S a fagy a lelkünk vette meg.
Ha hallod durva átkom, Halld ki, hogy szánva bánom Mindet, mi ért, a bántást S mégis máglyára vetlek: Szégyenlem, hogy sorsommal Csipőd ringása bánik: Túlságosan szeretlek.
Hóhérok az eleven vágyak, Átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
"Ha nincsen pénz, ád az Isten!..." - És ilyen volt minden elvünk, Nem gondoltunk soha arra, Hogy a sorssal harcra keljünk. Gazdag szívvel, víg kedéllyel Fittyet hánytunk a világnak, Ölelkező lelkeink tán Nem is itt a földön jártak
Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az élet melódiája.
Az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban, mit keres.
Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá
És akármi is fog már jönni, Mielőtt végleg elmegyek, Meg fogom ezt szépen köszönni
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm, S hogy te leszel a halál, köszönöm.
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szivébe láthassak be néha.
Emberség és jóság csak szavak S a meghatott, A megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy vagyok S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok.
Facebook
Pinterest