Idézetek a veszteségről
Elmúlnak a dolgok. Azok is, amik azt ígérik, hogy nem múlnak el soha.
A villámütés sose földelődik. Ha barátod volt, nincs helyette más. Szerelmet elveszteni: légszomj. Barátot fulladás.
Most, hogy végre megtörtént, most, hogy megízlelte a tökéletességet, nagyobb kínban volt, mint valaha. Most már pontosan tudta, mi fog hiányozni neki; fájdalmas világossággal értette meg, mi az, ami sosem lehet az övé.
Aki nem tanul a múltból, azzal bűnhődik, hogy megismétli a régi tévedéseit.
Van, aki nem akar pótolni, és van, aki mindent megtesz azért, hogy pótlékra leljen.
Csak egy szakasznyi örömet, tudást, lehetőséget birtokolhatunk. Ha új dolgok jönnek elöl, hátul vesznek a régiek.
Azt hiszem, minden, ami elmúlt, elenyészett, egy új folyású idő kősziklái maradnak csak. Alapok, amelyekre telepedhet az új élet: a moha, a zuzmó.
Nem érdemes azon fáradozni, hogy ha gyerekkorunkban nem kaptunk meg valamit, akkor most megszerezzük - mert azt a hiányt nem lehet betölteni. A mai hiányt ma be lehet tölteni. A holnapit is - holnap. De azt az egykori hiányt lehetetlen. Egyetlen valódi esélyünk van. A hiányunk realitás, tehát a hiánnyal való szembenézésből fakadó szenvedés is realitás. A veszteségeinkből természetes módon következő fájdalmat át kellene élnünk. Sokan éppen ezt a szenvedést igyekeznek kikerülni, megszüntetni azt a hiányaik betöltésére irányuló életükkel. Ezért nem lesznek jobban! Tehát gyászolni kéne. Átélni a hiányaink fölötti mély fájdalmat.
Ha egy dolog eltűnik (...), az legalább annyira üzenetet hordoz, mint amikor valami hirtelen felbukkan. Az üres helyek mindig megérik a tanulmányozást.
Az élet legfélelmetesebb pillanatai. Megkapsz valamit, és abban a pillanatban elveszíted. Ez felszabadít, a veszteség olyan őrjítő szédületét érzed, hogy az egész nem lehet más, csak valami fájdalmas boldogság.
Ha a nyakláncodat letépi rólad egy rabló, nem csak a nyakadról - a lelkedből is kiszakítja. A lelked is vérzik. Érzed a hiányát.
Nehéz elengedni embereket vagy szokásokat, mert annyi energiánk van bennük, hogy félünk elengedni őket. Ugyanakkor felszabadító is lehet, vagy akár a boldogságunk záloga. Ha nem engeded el őket, sötét helyen találod magadat és nem szabadulsz a legrosszabb szokásaidtól. Néha ha igazán szeretünk valakit, bele kell törődnünk az elengedésébe.
Talán nemcsak a sakkban, de az életben is fontos, hogy néha el kell engedned egy fontos darabot, hogy valami újat kaphass helyette.
Amíg el nem veszítjük, csak nagyon ritkán értékeljük azt, amink van.
Minden teremtő lélek megérzi legalább egy pillanatra a semmi, pontosabban a léttelenség káprázatosan hívogató és szédületesen csábító örvényét. Éppen ezért az igazi veszteségek körül mindig a tragédia deleje vibrál a levegőben.
Facebook
Pinterest