Idézetek a veszteségről
Az életben csak a megbánás az állandó.
Ha már nem lesz más, csak sivatag, én akkor is ott akarok lenni, hogy lássam a dűnék vonulását. Ha egyetlen lámpa marad a világon, én annak is nézni akarom a lángját.
A veszteség feletti bánat egyéni folyamat egyetemes céllal. Az élet és az élet vége értelmének legigazabb vizsgálata.
Hagyjuk, hogy a hétköznapi aggodalmak eluralják a lelkünket, s nem vesszük észre, hogy még a legnagyobb bajban is felvillan gyakran a fény. Elfelejtünk szeretni, elfelejtünk jónak lenni. Elfelejtünk örülni magának az életnek. Utólag jövünk rá, amikor már késő, hogy nem arra figyeltünk, amire kellett volna.
Soha nem elég jó, és sose lesz elég. Csak elfáradni tudok, pedig élvezni szeretnék.
A végén mindig eszedbe jut, hogy milyen volt a kezdet.
Az ember hiába vigyáz, hiába zár mindent. Előbb-utóbb minden elkallódik.
Új cél csakis a veszteség felett érzett bánatból születhet.
Sokan csak akkor érzik, hogy nincs vesztenivalójuk, ha már mindent elveszítettek.
Egy számítógép néhány másodperc alatt képes akkora hibát csinálni, melyet csak egy csomó ember több hónapos munkájával javíthatunk ki.
Nem az a kérdés, hogy mikor, hanem hogy mihez kezdünk azzal, ami maradt nekünk.
Kínos élmény egy lánynak, ha megtudja, hogy amiről eddig úgy gondolta: legbensőbb magánügye, az minden jel szerint közkinccsé lett.
Így van ez, valahányszor elmúlik egy rég várt esemény; s belejátszik talán a fáradtság is, a szorongás, az izgalom. (...) Ellentmondásos érzelmek hatják át: magány, hiányérzet, hitetlenség és valamilyen homályos meggyőződés, hogy ez így van jól.
Az igazi alázat lemondani azokról a dolgokról, amelyek a legdrágábbak nekünk.
Ezt hívjuk dominó effektusnak, az egyik ledől, a másik követi, mielőtt észbe kapnál, minden összeomlik.
Facebook
Pinterest