Idézetek a veszteségről
Nem tapasztaltam meg a világot elrendező isteni mérlegelést, amelyik ha az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Azt láttam, hogy ha elvett, akkor az jól el lett véve.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz; Azt gondolá, hogy minden ember az. És e hitének áldozatja lett, Elveszte mindent, amit keresett.
Amit legbecsesebbnek hittünk a világon, egy szempillantás alatt végleg eltűnik, onnantól fogva egyre csak keressük, reménykedve, hátha újra rátalálunk.
Soha nem sikerült megküzdenie egy tragikus démonnal: azzal a bénító magányosságérzettel, ami abban a pillanatban tört rá először, amikor az apja halálának pillanatában megértette, milyen könnyű elveszíteni a szeretetet. (...) Abban a pillanatban, ahogy igazi szerelem vagy barátság közelébe került, pusztító szökőárként mindjárt rátört a félelem, hogy ismét olyan kegyetlenül elragadhatják tőle.
A veszteségtől való félelem miatt óvakodni a kötődéstől nyilván egyet jelent az élettől való óvakodással.
Ez a legkülönösebb az emberben... a fontos szavak csak akkor jönnek a nyelvére, amikor már nem tudja őket kimondani.
Emlékszem a röpülés boldogságára. Hiszem, hogy szárnyaim újranőnek.
Az a szép, amit akkor ragad meg az ember, miközben elmúlik. A dolgok tiszavirág-életű formája abban a percben, amikor egyszerre látjuk életüket és a pusztulásukat.
Figyelj! Én egy kicsit most meghaltam... na, ne ijedj meg, én azt nem akartam, csak látni téged félni, engem élve remélni, örülni, hogy nem kell megőrülni a nincsen... tudod, te vagy a világon az egyetlen kincsem. Látom, fáradt vagy, te csak menj, én majd virrasztok, menj, aludj...
Vak vezetett világtalant, amíg éltem életem, Eszem mindig helyén volt, bár nem tudom, miért élhettem. Szél söpörte messze, amit véghezvittem és megtettem.
Ha a halottat eltemetik, az élet megy tovább. Akármilyen tragédia történt is, az élőknek tovább kell lépniük.
Sok embert veszítettem el magam körül, s már tudom, hogy a halottak nem hiányukkal sújtanak bennünket, hanem mindazokkal a dolgokkal, melyek köztük és köztünk nem hangzottak el.
Búcsúzni vagy békével lehet, vagy sehogy! Ha egy veszteségünk fájdalmát merjük átélni, az nem tart örökké, míg ha elkerüljük a fájdalmat, akkor életünk végéig menekülő szökevénnyé válhatunk.
Szerettem a feleségemet. Soha senkit olyan mély érzéssel nem fogok szeretni. (...) Amikor meghalt, úgy éreztem magam, mint akit kiütnek a szorítóban. De elmúlt az idő, amikor a bíró kiszámolt. Végeredményben férfi vagyok! Szeretem a nőket!
Amikor egy ajtó bezárul előttünk, egy másik mindig ki szokott nyílni. A gond az, hogy bánatunkban gyakran túl sokáig vesztegetjük az időnket a bezárult ajtó előtt, és nem vesszük észre, melyik ajtó tárult ki és várja beléptünket.
Facebook
Pinterest