Muriel Barbery

A szépségnek mindent megbocsátanak, még a közönségességet is. A szépek okossága nem holmi jóvátételnek tűnik, vigaszdíjnak, amit a természet kínál fel kevésbé kedvező helyzetben lévő gyermekeinek, hanem haszontalan játékszernek, amely kiemeli a kincs értékét.

Azt hiszem, a tisztánlátás megkeseríti a sikert, míg a középszerű ember mindig reménykedik valamiben.

Elég csak egyszer megtapasztalni, hogy az ember éles fényben is vak lehet, és láthat a sötétben is, és máris el kell gondolkodnunk a látás mibenlétében.

Tudják, mi egy nyári zápor? Először is, a nyári eget szétszakító tiszta szépség, a szívünket eltöltő, tisztelettel vegyes félelem, hogy olyan nevetségesen jelentéktelenek, olyan törékenyek vagyunk a fenséges nagyság kellős közepén, úgy kitölt minket ez a nagyság, megdermeszt, lenyűgöz, elbűvöl a világ pazar bőkezűsége. A zápor és a nyár, a mozdulatlan port elsöpörve, olyan hatással van az emberi lélekre, mint egy végtelen hosszú lélegzet. Vannak nyári záporok, melyek úgy veszik be hozzánk magukat, mint egy új szív, amely egy ritmusban ver a másikkal.