Idézetek a veszteségről
A gyávaság, tudod, olyasmi, amiért öregkorában fizet meg az ember. Csak akkor kezdünk visszagondolni azokra a dolgokra, amelyeket megtehettünk volna, de nem tettünk meg. A saját, nyugodt biztonságos életünk egyszer csak végeérhetetlen ürességnek, veszteségek sorozatának látszik. Annyi minden lehetett volna, de semmi sem lett. (...) Most már tudom, a szerelemhez erő kell. Bátorság kell hozzá, hogy szeretni tudjunk.
Hogyha megszoktál egy embert, de akár egy helyet vagy életmódot, és aztán hirtelen le kell róla mondanod, fájó ürességet érzel utána.
Te voltál a hosszútűrő helyettem Pedig úgy éreztem, minden én vagyok Éltél árnyék módra mögöttem De téged hoztak a mennyei címlapok.
A tűz egy pillanatnyi, átmeneti dolog - a tünékenység megtestesülése. Hirtelen jön, életre üvölti magát, amikor a forróság összeér a levelekkel, és fellobban, éhesen táncol, amíg körülötte minden megfeketedik, és összetöpörödik. Amikor már semmi sem maradt kialszik, eltűnik, semmit sem hagy hátra, csak felhasználhatatlan tápláléka hamvait.
- Eltöltjük az életet, s az eltelik, de miért nem élünk is közben, miért tartjuk vissza magunkat!? - Mert a legeslegjobban önmagunktól félünk.
Elloptad tőlem az arcodat csak gipsz vagy és márvány csak menny és kőpokol mégis téged kereslek szakadatlanul.
Mire egyszer hervadás jött - Vissza nem tér a tavasz, Jöhet ismét más helyébe. Szebb talán, de mégsem az!
Akik a végvárakat megjárták, nem úgy sírnak, mint ki sajnál, mert temet, nem úgy, mint a lányok vagy a gyermekek, kívül nekik semmi, csak belül csorog, minden, csorog nagyon, végig, az összeszorult nyelőcsövön, bele a gyomorba, s onnét a vérerekbe, a belekbe, a sejtekbe, és minden kis pórusába a szervezetnek.
Oly elvontan létezik a lényed, Hogy míg elnézlek, s fürkészem szemed Két szememmel, képed szertefoszlik, És nem őrzök meg belőle semmit.
Ha az emberek az áldozat szót meghallják, megrémülnek, hogy valamitől meg fogják fosztani őket, hogy fel kell adniuk valamit, ami nélkül nem tudnak élni. Az áldozat számukra veszteség, hisz a mai világban minden a miénk lehet. De én úgy vélem, hogy az igazi áldozat győzelem, mert kell hozzá a szabad akaratunk, hogy lemondjunk valamiről vagy valakiről, akit szeretünk, valamiért vagy valakiért, akit jobban szeretünk önmagunknál. Nem fogok hazudni, ez hazárdjáték. Az áldozat nem törli el a veszteség fájdalmát, de a keserűség elleni csatát megnyeri. A keserűség ellen, mely beárnyékolja mindazt, ami igazán érték az életünkben.
Lenyűgöző teremtmények c. film
Van olyan, hogy valaminek vége van. Persze. És visszanézve rájössz, mi volt elmúlásában saját szereped és felelősséged. Ha ezt össze tudod rakni, könnyebb elfogadni és továbbmenni.
Magad, belőlem haltad el, de vagy, míg nekem vanni kell, mert egylétünkben, anyagtalan nincsed súlyát hordozom magam.
Eltölt a keserűség, és a veszteség szörnyűsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk.
Lehet, hogy nem vesztettem el annyi mindent, mint ahogyan gondoltam, és lehet, hogy annyi mindent sem szereztem meg, ahogyan gondoltam. Lehet, hogy annyira kapcsolatban vagyok az élet csodáival, amennyire csak lehet.
Az ember élhet tovább úgy is, hogy elvesztette azt, akit a legjobban szeretett, de az az élet már sosem lesz a régi.
Facebook
Pinterest