Idézetek a veszteségről
A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.
Gondoljon mindazokra, akikre nem fordít elég figyelmet, mert egy napon, mikor eltűnnek az életéből, túl késő lesz!
Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt, s akármit vettek el, minden hiánnyal én lettem gazdagabb.
Mind féltjük az életünket, s az élet kedvéért elveszítjük azt, amiért élni érdemes!
Hová lettek szerelmeink? Hová boldog szép napjaink... Hervadt mámor, hajunk a szélben Lopott csókok, vad álmok éjjel Mindez mivé, hova lett, Ki mondja meg...
Az ember bizonytalanná válik, amikor valami, amihez már hozzászokott, hirtelen eltűnik az életéből.
Van egy olyan pillanat, amikor az egész életed már csak emlék. Még nem múlt el, de már nincsen. És ha majd elmúlsz, mennyire csodálkozol majd, hogy hiszen meghaltál már, hiszen ez megtörtént veled már, ez az utolsó, ez a végső pillanat, megvolt már.
Rájöttem, mint a fösvénynek, úgy kell őriznem a pillanatokat, az órákat, és jó lesz kétszer is meggondolni minden nem teljesített kérést, minden a számra kívánkozó indulatos szót, mert eljöhet még az az óra, amikor azzal kell majd szembenéznem, hogy nem töltöttem a szüleimmel annyi időt, amennyit tölthettem volna, vagy megbántottam őket meggondolatlanul, és a sír nem hagy lehetőséget se pótlásra, se engesztelésre.
A meg nem ismert dolgok elvesztése nem fájdalmas, és nem vált ki hiányérzetet sem.
A változás mindannyiunk számára nehéz. (...) Minden változás veszteséggel jár, és valahányszor elveszítünk valamit, mindenáron vissza akarjuk szerezni. (...) Minden változás veszteség, és minden veszteség változás.
A fájdalom mindig a tegnapi napot sírja vissza - azt, ami volt, de már nincs többé. Ha a fájdalom nem múlik el gyorsan, magunkat okoljuk, amiért még nem léptünk túl rajta, hogy nem vagyunk eléggé erősek, vagy hogy túlontúl sebezhetőek vagyunk.
Ha beszélünk a veszteségről, segítünk abban, hogy a gyász folyamata végbemenjen. Ezzel a megelőző gyógymóddal elháríthatjuk a depresszió súlyosbodását.
Behunytam a szemem, megpróbáltam fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudtam. Közelebb húztam őket, beléjük kapaszkodtam. Közben mindvégig tudtam, milyen röpke az életünk.
Megtaláltam a mennyországot és megragadtam, olyan erősen, ahogy csak tudtam, de szétfoszlott, akár egy testetlen fonal, és kicsúszott az ujjaim közül. Túl vékony volt, hogy megtarthassam.
Ha nem is volt bátorságom bevallani, mélyen a bensőmben már megbántam a dolgot. Hogy is juthatott eszembe elmondani a titkomat? Az a titok volt az erőm motorja, az akaratomé, ami segített, hogy ne ragaszkodjak túlságosan semmihez, és le tudjak győzni minden akadályt.
Facebook
Pinterest