Idézetek a veszteségről
A végén, amikor valakit elveszítesz, minden gyertya, minden ima hiábavaló lesz, mert az egyetlen dolog, amid marad, az a lyuk az életedben, ahol az a valaki, akivel törődtél, létezett.
Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.
Nem valami kellemes állapot, ha az ember úgy érzi, hogy szellemi képességei napról napra fogynak, észrevétlenül elpárolognak, mint az éter. És minduntalan szeretné megállapítani, mennyi maradt még belőlük.
Úgy élünk, hogy tudjuk, nem nyújthatjuk ki a kezünket valami után úgy, hogy közben nem eresztjük el azt, ami benne van.
Furcsa is ez az élet! (...) Amíg nincs veszély, az ember oda se figyel rá. Csak él bele a világba. (...) Fecséreli hiába az életet, mintha semmi értéke se volna. Csak akkor érti meg, amikor már késő, hogy mit is jelentett.
Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent.
Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tűnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna.
Ha a félelmeidre hallgatsz, úgy fogsz meghalni, hogy soha nem tudod meg, milyen nagyszerű ember válhatott volna belőled.
Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet.
Gyakrabban gondolok Elizabeth-re, mint beismerem (...), de sose beszélek se róla, se a történtekről. (...) Visszahozza az összes megválaszolatlan kérdést. Visszahozza, a "mi lett volna, ha" kezdetű mondatokat, amelyeknél fájóbban kevés dolog marcangolja a lelket.
Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak.
Mivel Isten kegyes, mindennek megvan a maga oka. Meg kell ismernünk a veszteség fájdalmát, mert ha nem így lenne, nem éreznénk könyörületet mások iránt, és önző szörnyetegekké, rideg, számító lényekké válnánk. A veszteség fölött érzett mérhetetlen fájdalom alázatra tanítja gőgös fajtánkat, meglágyítja érzéketlen szívünket, és jobb emberekké tesz minket.
Mindent elveszítettem, de megmaradtam Én; és ez elegendő.
Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
Legjobban azzal ébreszthetsz magadban új gondolatokat, ha leragasztasz egy levelet.
Facebook
Pinterest