Idézetek a vallomásról
Érted vagyok, és te értem vagy, te értelmet és fényt adsz minden napnak. Szeretlek én, és kettőnk dolgán nem változtat többé senki már.
Szerelmes az elmúlásba Minden a világon, Engem csak te menthetsz meg.
Ha tested fázik, lelkem Rád adom.
Nem tilthatom meg neked, hogy másképp szeress, mint ahogyan én, De ha éppen kedved van, hát csókolj meg az utca közepén.
Életemben egyszer jó döntést hoztam: mikor a vagyonnál többre tartottalak téged. Ez a választás a legnagyobb büszkeségem és örömöm.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Legigazibb vágyam, hogy sose hagyjalak el, hogy veled végre magammá lehessek. És nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek. Csak szeretlek.
Kit szeressek, ha nem téged.
Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak.
Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hivásom sose lankad.
Te vagy az egyetlen a földön, Akiért mindent megteszek, Veled életemet töltöm, Nem csak a múló perceket.
Nem akarok semmit. Állok a közeledben, beleszagolok a szélbe. Simogatom a neved.
Olyan közel engedtelek magamhoz, hogy már végképp sosem fogom megtudni: ki vagy.
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.
Ahogy a természetet, a daloló madarakat, a csillogó tarlót, a reggelt és az estét, a nyarat és a telet szeretem, úgy szeretlek téged.
Facebook
Pinterest