Idézetek a vallomásról
A szerelmed megvált, és visszaad az álmaimnak.
És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy (...). És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig.
Ha meggyűlölne téged az egész világ, akkor is szeretnélek, és szeretni foglak még akkor is, amikor egyszer két nap fog sütni az égen. Bújj a föld alá, rohanj keresztül égő tűzön, én mindig követni foglak. Kölcsönös a mi szerelmünk, és nem választhat el minket senki sem. És kedvesebbek nekem a veled töltött órák, mint a túlvilág illatos mezői. Ha meggyűlölnél engem és elűznél magadtól, én akkor is tovább szeretnélek. A te képed tükröződik szemében az én gondolataimnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én. Ha egyszer meghalok, akkor ne mondd, hogy elérkezett az utolsó órám, hanem sírba tett engem hozzád való szerelmem. És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak.
Csenddel üzenek néked, mert hidd el, igazán félek, hogy most kevés a szó, az se kimondva jó.
Íme a legnagyobb titok amiről senki sem tud! Íme a gyökerek gyökere, a rügyek eredője és az életnek nevezett fa alapja, mely magasabbra nő, mint lélek vagy szellem elrejteni képes! Íme a csoda, mely szétválasztja a csillagokat! A szíved az enyém, szívemben lesz nyugvóhelye!
Soha többé ne lássam a napot És ne lássam többé a mosolyod Legyünk halottak Az élettől távol Csak csukd le a szemem Fogj erősen És temess el mélyen a szívedben.
Oh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek, Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet, Lihegő ajkaim nem átkot szórnának Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk. Mint két magányos madár, melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött, úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven, egy emberöltőn keresztül.
A beismerés nem árulás. Nem számít, hogy mit mondunk vagy cselekszünk; csak az érzések számítanak. Ha el tudnák érni azt, hogy megszűnjek szeretni magát... az lenne az igazi árulás.
Valahol olvastam egy verset nem kért többet: egyetlen percet. Talán négy sor volt, talán hat sor, aztán elolvastam még sokszor. Ez a sor volt nekem a legszebb: "Közel hajolni a szívedhez..."
Az igazság százarcú, akár a briliáns, Az álom után pedig fölébredünk. De az én igazságomnak minden arca egy, S nem ébreszthet föl álmomból, csupán a te Közömbösséged csörgő vekkere.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett.
Szép szerelmem, hát nem érzed? egy maradt az ég alatt: az, amit két dobbanás közt szíveink kimondanak.
Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél. Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz. Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz. Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek.
Facebook
Pinterest