Idézetek a vallomásról
Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni ujra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem.
Nem tűntem el, Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel. De kinyílt lassan a szem, Most is rád ragyog, Könny reszket benne, Mert látom, hogy vak vagyok.
Nem áhított így soha senki, Nem tud téged más így szeretni Óh, jaj, Hiába, hiába, hiába.
Szeress! hogy míg a gyötrelemben mások szemük eltakarják reménytelen, én ébren maradjak és látva-lássak... Kezeidbe ajánlom életem.
Könyörgök Hozzád, segíts hűségeddel, mindennapi mosolyod add meg nékem. Gyengéd karod fejem alól ne vedd el, engedj minden napon Tebenned élnem.
Ha a halottak visszatérhetnek a Földre, és szeretteik közelében lehetnek, akkor mindig veled leszek a legvidámabb napokon, és a legsötétebb éjszakákon... mindig, mindig, és ha lágy fuvallat simítását érzed az arcodon, az én leheletem lesz az, s ha hűs szellő legyezi lüktető halántékod, az én lelkem lesz az.
A te napod, a te virágod Ejté meg egykor lelkemet; Azt a napot, azt a virágot Feledni nékem nem lehet! Ébredő szív első szerelme, Van-e ki téged elfeledne?... Van-e ki téged eltemet?...
Csodállak, és csak azért nem irigyellek, mert szeretlek!
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kívánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled Isten áldomása.
Miként szélcsendben a hajó lelkem ma veszteg úgy lebeg vitorla nélkül! - Ah be jó, hogy most melletted ülhetek!
Oly ismerős vagy, mintha hajdan éltél is volna már velem. Másoknál, otthon, utcazajban meglátom arcod hirtelen. Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem, ott vagy te, bárhol is legyek.
Még nem tudom, mi vagy nekem, áldás, vagy büntetés. De elfogadlak, mint erem e lázas lüktetést. Hát vonj a sűrű méz alá, míg szárnyam-lábam befenem, s eláraszt villogó homállyal az irgalmatlan szerelem.
Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
Szeress, szeress mint én szeretlek téged, Oly lángolón, oly véghetetlenül, Áraszd reám a fényt s a melegséget, Mely isten arcától szívedbe gyűl.
Facebook
Pinterest