Idézetek a szerelmi csalódásról
Ő nem ember (...), és nincs joga irgalomra. Neki adtam a szívemet, ő elvette, összetörte, s engem félholtan dobott el magától. Szívével érez az ember(...), s mivel ő összetörte az enyémet, nem tudok érezni semmit irányába.
A puritán ösztön és a szükség vezet, Szanaszét mardosom a tetemeket. És szíveket szórok a lábak elé, Hogy mutasson utat a vaknak hazafelé.
Szólj, olcsó vágy vagyok neked, Fáj, ahogy a hazug szád nevet. Félj, mert többé magamat nem hagyom, Várj, most már csak beléd kapaszkodom.
- Félek attól, hogy bízzak; nem akarom, hogy újra összetörjenek. - Én megértelek. Volt egyszer egy pár frankó görkorim. Sose vettem fel; vigyáztam rá, dobozban tartottam. És tudod mi lett vele? - Nem. - Hát kinőttem! Sose mentem vele utcára. Csak a szobában használtam. - Azért az ember szíve egy cseppet sem olyan, mint a görkorcsolya. - Pedig van, amiben hasonlítanak. Ha nem akarod használni a szíved, miért félsz tőle, hogy összetörik? Ha magadnak tartogatod, úgy jársz vele, mint én a görkorival: mire szükséged lenne rá, semmire se lesz jó...
Reszkessetek, betörők! 2. c. film
Párkapcsolatban élő lányok ezrei rettegnek nap mint nap a szakítástól. (...) Aztán eljön a nagy nap. Megkapják a kulcsot, és végre lakó nélkül marad a szívük. Persze a kapcsolatfüggők gyorsan túladnak rajta... Akik pedig nem, azok megtartják maguknak. Jó erősen a markukba zárják, és meggondolják, hogy legközelebb kinek adják oda. Mérlegelnek, mielőtt újra megkockáztatnák azt, hogy rossz kezekbe kerüljön a kulcs. Olyan kezébe, aki nem becsüli azt eléggé.
Légy áldott velem és átkozott nélkülem ezt gondolom és eszembe se jut a keresztényi megbocsátás. Utánad minden olyan, mint fölgyújtott erdő.
Mondd ki a szót, tudnom kell még Kié az arc, kit rejt a név? Látnom kell, mit ígér egy másik pillantás, S megértem tán, hogy nincs tovább. Mondd el megint, had halljam én Tiszta hitem ki tépte szét? Ki az ki átölel, míg engem a magány S én mért csak emlékezem rád?
A horzsolások és törések idővel meggyógyulnak, de a szíven ejtett sebek már közel sem olyan könnyen.
Rainbow: Nisha Rokubou no Shichinin c. film
Itt hagytál, mint levél az ágat, Erdőt a vándormadarak, Elvitted mosolyod sugarát És szívem árva, bús maradt. Sohajtok érted s úgy siratlak, Hogy a szivem majd megreped, Ezentúl én már mint az ősz, csak Szomoru, gyászos nő leszek!
Érdekes... egytől egyig az összes volt barátom megnősült. Együtt vannak velem, szakítunk, aztán megnősülnek. Felhívnak és megköszönik nekem, hogy megtanítottam őket szeretni. Hogy hála nekem, tisztelik és becsülik a nőket... Meg tudnám őket ölni! Miért nem engem kértek feleségül? Nemet mondtam volna, de eszükbe sem jutott. De én vagyok a hibás, mert soha nem éreztem még, hogy megtaláltam volna az igazit... soha...
Szerelemnek tengerésze, roppant tengerek szelében hánykolódom, és remény sincs valamilyen révbe érnem. (...) Az a perc, melyben te itthagysz, az a perc lesz majd a végem.
Emlékszel? Fázott a kezed. Őszt emlegettünk s féltünk tőle. (...) Leheletemmel ujjaid szívesen melengetném: hol vagy? Szederágat horzsol a fény. Ma nem találkozunk. Sem holnap.
Viszi a szél a fákat, mint a füstöt, s tested emlékét is... Szeretnem kell, mi így rohan s mi így hagy el; szeretnem a Napot: rám tetoválja arcod, büntetésül is boldogan.
Megkönnyebbül a lélek, semmi sincs, mi bántaná a tökéletes órát, és előtűnik, mint valami kincs, a véglegesen összetört valóság. Olyan absztrakt vagy, mint a napsugár, olyan távoli s oly meleg. Egy pontban gyűlik össze, mint a nyár, az, hogy szerettelek.
A barátságot sokkal tartósabbnak gondolom, mint a szerelmet. Úgy látom, a szerelem csak biokémia egy aktuális célemberre kivetítve. Ez úgy hangzott, mintha még nem lettem volna szerelmes, ugye? Hát pedig voltam, és nem is kicsit, de kinőttem belőle.
Facebook
Pinterest