Idézetek a szerelmi csalódásról
Kivetve szerelmed sodrából fekszem az ítélet partján.
A szerelem nem felnőtt embernek való, éppoly kevéssé, mint a karikázás, a diaboló vagy a kötélen való ugrálás. Felnőtt embert összerázza, megtöri, megalázza a szerelem, mint egyheti utazás a harmadik osztály fapadján.
Én nem tudom játszani a szerelmet: De kínját játszva hordani, igen. S ha azt hiszed, úgy bírsz, hogy el se veszthetsz: Már elvesztettél, drága kedvesem!
Az ember csalódik, vagy csalódottá teszik, ha szerelmet és életre szóló kapcsolatot keres. Jobb, sokkal jobb, ha az ember a pillanatot élvezi, fenékig üríti az élvezetet, aztán továbbáll.
Miért hord mindig minden férfi maszkot? A pillanat miért mindig elszalasztott? Miért vágja minden férfi át a nőket, És miért várjuk mégis újra vissza őket? Ha visszajön, aztán újra lelép, Ha az összes utolsó, gyáva, szemét, Miért rezegteti meg úgy a szívünket, Mint üvegben a málnazselét? Miért kérdezzük, miután tovatűntek: Látlak-e még? Látlak-e még?
Ami érték volt bennem: rád aggattam. Legyen arcod: cifráztalak magamban. Elárultál: mentséget fabrikáltam. Most segíts: mert eltűnsz, s leszek hazátlan.
Olyan egyszerű kegyetlenül bánni azzal, aki szerelmes. Aki szerelmes, az védtelen.
Nem kísérem útjaid, ajkam Édes neved magába temeti, Hogy meg ne bántson (túl profán) szavam S régi vonzalmunk ne fecsegje ki. Harcot fogadok érted magam ellen, Akit te gyűlölsz, nem szabad szeretnem.
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
Tiéd az élet borsa, De itt van nálam a só, Tudom, hogy figyelsz minket, És nevetsz, Mindenható! Én is csak mosolygok már, Én is nevetek ezen, Hogy mit is művel velünk Ez a buta szerelem.
A szerelem megalázza az embert, ez a nagy igazság. Megtervezed valaki mással az életed. Azt gondolod, ismered, hogy aztán rádöbbenj, mekkorát tévedtél. Csak arra jó az egész, hogy bolondot csinálj magadból. Senki sem hihet őszintén az igaz szerelemben.
Volt néhány évünk, véget ért. Elromlott, mindegy is, miért, hagyjuk hát végre, kit mi sért, ez, amit ránk a sors kimért. Megyek, még őrzök ízeket, keserűt, viszem nincsedet; savanyút, őszi-nedveset.
Hiába gondolok rád már akkor sem vagy semmimmé lettél hallgatag kegyetlen röggé egymást váltja soha és örökké özveggyé tetted a vágyat kopár öröm maradt utánad.
Bizonyos tudomásom volt arról, hogy a leghosszabb táncnak is vége van, megvénül a csalfa lány, formáját veszti a kívánatos menyecske, gyászruháját leveti az öregasszony; s ugyanezért nem ugrottam kútba sohasem szerelem miatt.
Hová mondd hová rejtsem a romlott éveket belém gázoltál fölkavartad az életem ami szép volt is a sodrásba veszett mint levél a színét múltamat cserélgetem.
Facebook
Pinterest