Idézetek a szerelmi csalódásról
Egyet jegyezz meg! A szerelem elmúlik... de a férfiak ostobasága soha!
Te szíveket gyógyítasz. Szó szerint kívülről-belülről ismered a szívet - mit lehet tenni, ha valakinek megszakad a szíve? Arra van gyógymód?
Azt akarod, hogy még szeretni tudjak? Add vissza hát a szerelem éveit, add vissza, ha bírod, szürkület idején a hajnalt. Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el.
Azt mondják, majd elmúlik. És végül is miért ne? Függőségem, magányom Fájdalmas szövődménye, Naponta tükör elé Állok, hogy elmondhassam: Felgyógyulok belőled Egyszer, bár kínos-lassan.
Szaggató kín járta át minden porcikáját, s úgy érezte, a szíve meghasad. A tenyerébe temette az arcát, és nem akart többé tudomásul venni semmit, semmit a világon. (...) Kisöpört magából mindent. Egyetlen dologra koncentrált: a saját szívének száguldó, kínokkal telt dübörgésére, amely legszívesebben a csillagos égig ordította volna a fájdalmát.
Miért van az, hogy mindig az kell, kinek nem kellek? Miért becsülöm mindig azt, ki nem érdemli meg? szívem, lelkem eléd raktam, te meg büszkén eltapostad, nem ismertél és sohasem fogsz többé már!
Az érzelem csak ürügy arra, hogy tönkretegyük egymást... aki szerelmes, az hazudik. Mindegy, mibe szerelmes. A pénzbe vagy egy csinos pofikába, vagy a saját ködgomolyagjaiba.
Pedig én már rád bíztam magam, azt hittem, te viszel, te hozol. Aki szeret, annak hatalma van, csak te már másképpen gondolkozol. Már arcod is csüggedez, konokul védekezel. Sok apró szeszély tüskéivel szúrsz, ezt-azt adod okul... Száj szól csupán. A szív már nem beszél.
Nagy árat kér a szerelem, A régi boldogságom könnyel fizetem. Most már csak megnyugvásom útját keresem, Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!
Ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy, Egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább. Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég, Az álmok ködfátyolát te tépted szét.
A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.
Carlina verte az akkordokat, keservesen rótta a billentyűket, de a hangja csengően tiszta volt. Többről énekelt, mint csak arról, hogy kihasználtak és eldobtak. Elmondta, hogy ha szeretsz valakit, az sokszor levetkőztet, lehánt rólad mindent, és felnyit, és neked hagynod kell, még akkor is, ha tudod, mennyire fog fájni.
Soha ne engedj be egyetlen pasit se a szívedbe. Halálos hiba.
Mindannyiunk szívében van egy királyi lakosztály, én befalaztam, de nem romboltam le.
Kicsúszott alólam a föld és az égbolt, minden, mi te voltál, mert te fényévekre tőlem elhajoltál, s nem maradt belőled semmi más: a vágyam, mit itt hagytál nekem illatban, ágyban.
Facebook
Pinterest