Idézetek a sorsról
- Azt akarod mondani, hogy ami elmúlt, elmúlt, és hajdan történteknek semmi köze a mához? De bizony van! (...) Olyan furcsa módon kapcsolódnak össze a dolgok, ahogyan közönséges halandó nem is gondolná! - Azaz valami azért történik meg most, mert valami más megtörtént a múltban? - Valahogy így. Láncreakció. Ok-okozati kapcsolat. Olyan, akár a gyöngyfüzér. Gyöngyszem, láncszemek, aztán megint egy gyöngyszem.
A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.
Nem tetszik nekünk, hogy valaki másnak az áramlataiban sodródunk, hogy nem tudjuk, mi jöhet a folyó következő kanyarulatánál. Mindig jobb szeretünk fölötte repülni, pedig minden irányítópozíciónak más áramlatok részeinek kell maradnia. Minden áramlás magába foglal előre kiszámíthatatlan dolgokat.
Úgy küzdünk az igazunkért, mint (...) kis szivárvány a viharfelhővel. Mindenki szerint esélytelen... tudatában van látszólag elkerülhetetlen végzetének, kétségbeesetten kapaszkodva a törékeny esőcseppekbe, reményvesztetten, mégis bizakodva tündököl... csak az emlékezet táplálja soha sem volt jövőjét, de éppen ettől örök.
Szépíteni minek bármit?! Fétissé szelídül benned a múlt - mindaz, mi belőle régen kihullt, újra összeállni látszik.
Az életben nincs szabad választás, hogyan is lehetne? Attól a pillanattól, hogy világra jövünk, a három norna tudja, merre vezet életünk fonala, milyen mintává szövődik és hol ér majd véget.
Az ember szellemének és jellemének a történésekhez való viszonylata határozza meg jó vagy rossz sorsát.
Talán már nem élnék, ha nem hinnék (...). Szerintem csakis így lehet a dolgokban megnyugodni, ha az ember azt mondja: sors. Egyébként valami gúnyos és áttekinthetetlen összevisszaság volna az ember élete.
Aki a múltat tagadja - a jövőt is tagadja. Az ember saját sorsának kovácsa, de közbeszólnak más erők is.
Ne gondolj a "Jövőre". Eleve elrendeltetett? Akkor mi van a szabadsággal, amit a születéseddel kapsz?
Akinek akarata van, azt vezeti a sors, akinek nincs, azt vonszolja.
Ilyen az élet: senkit sem vezet körbe idegenvezető a saját vidámparkjában. Mindenkinek úgy kell felülnie a hullámvasútra, ahogy éppen találja, és nem lehet előre tudni, hogy tetszik-e majd neki a menet... vagy a nyomorult úgy megforgatja, hogy a végén kihányja a hotdogot és a vattacukrot.
Van, aki egész életén át sem tanulja meg: mi az élet, és van, aki egyetlen óra alatt száz éltet él át.
Az élet szálán ott a sorscsomó És meg nem oldja hit, tudás, erő, Bár eszmék rendje tűnt miatta le S a semmiségből újra visszajő. Bár ostromolták roppant rendszerek, Rajta minden hatalmuk megtörött, A megoldások sora végtelen S reménytelen - mert a csomó örök.
Semminek sincs soha igazán vége. A sors ravaszul törekszik középre, mint egy gombolyagban a szál. Körbe-körbe tekeredik, újra meg újra keresztezi egymást, míg végül csaknem láthatatlanná válik az évek szövevénye alatt.
Milyen picik a sorsunk építőkockái! És mégis milyen bonyolultan kapcsolódnak össze! Elég egyet eltávolítani, és az egész összedől.
Facebook
Pinterest