Idézetek a sorsról
Hiszem, hogy a sorsom sajnálja a sorsát.
Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet "dönteni", csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek.
Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk.
A balsors ijesztő gyorsan bánik el velünk. Olyan súlyos, hogy azt hinnénk, lassan mozog. Tévedés. Az ember azt hinné a hóról: hideg, tehát dermedt, mint a tél, fehér, tehát mozdulatlan, mint a szemfedő. S hogy rácáfol minderre a hóförgeteg.
A pontosan körülhatárolt lehetőségek, az előre megírt, kiolvasható sors, a könnyen belátható, áttetsző foglalatba zárt jövő (...), mindez megöli az álmokat: csak azt akarhatjuk, amire képesek vagyunk. Ez a mértéktartás teszi az embert dühöngő őrültté, ez kelti föl a legtébolyultabb, rövid távú becsvágyat.
Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolni előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni.
A nagy Ég elveti ugyis a fakó tervet, bármily gondos is.
Aki szemfényvesztőt látott, tudja, mi a sors. Tűnő, lebegő, felbukkanó tárgyak, emberek a végzet kezében.
A világ mindig a pusztulás küszöbén áll. És valahogy mindig megússzuk. Talán mindig mindenki megússza.
Minden cselekedetünk tükör, melyben a végzet mutatja meg képét.
A sors megtréfálja olykor a legbölcsebb embert is!
Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak: szenvedésed is hasznodra volt. Mondd: "köszönöm", a legárvább sorsnak, hiszen az is ember sorsa volt.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
Nem lehet összekötni a pontokat a jövőt fürkészve, az összefüggések csak utólag visszanézve látszanak.
Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa.
Öröklött babonás ösztön diktálta neki, hogy nem szabad semmi megtörténhetőre gondolni, mert hátha éppen a fantáziánk ad eszközt a sors kezébe, okoz bajt annak, akit féltünk.
Facebook
Pinterest