Idézetek a sorsról
Ilyen ára van a becsületnek. Ha nincs mitől félni, a gyávák is lehetnek ugyanolyan bátrak, mint bárki más. Mindannyian teljesítjük a kötelességünket, ha nincs ára. Milyen egyszerűnek tűnik akkor a becsület ösvényeit járni! Előbb-utóbb azonban minden ember életében elérkezik a nap, amikor nem lesz olyan egyszerű, a nap, amikor választania kell.
Tartozom magamnak annyival, hogy belenyúljak a sorsomba. Van rá lehetőségem, és senki se ítélhet arra, hogy értelmetlenül hagyjam peregni a napokat, töltsem az időt, amely üres, üres, üres.
A sorsot nem érdekli, mennyi pénzt fektetsz valamibe. A végén úgyis azt teszi veled, amit ő akar.
Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.
Születni, emberül élni, s megbékélt szívvel halni a legboldogabb sors.
A sivár kezdet és a sivár vég között tarkán megrakja asztalunk a Sors, hogy legyen mitől a szívnek fájnia, s legyen mitől fájdalmas a búcsú.
Az élet nagy ajándék, így nem áll szándékomban elpazarolni. Sosem tudni, ki osztja a következő lapot. Az ember megtanulja elfogadni a sorsát. Minden egyes nap számít.
Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.
Életünk minden órája sorsforduló, mert minden órában eldől, hogy megteszünk-e vagy sem valamit, folytatunk-e vagy újat kezdünk, belesüppedünk-e vagy sem a régibe - és így aztán az is sorsfordulat, hogy semmit sem fordul a sorsunk. De elismerem, vannak az életben fordulópontok, ám ezeket, (...) mindig csak utólag, jóval később ismerjük fel. Még abban is tévedhetünk, hogy amit ilyen sorsfordulónak érzünk, valójában nem volt az, hanem csak zsákutca, amelyből vissza kell fordulnunk. Az élet csak a lezárulta után magyarázza meg önmagát, és akkor is mások magyarázzák, akik ezt az életet valamennyire ismerik.
A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.
A végzet, az hatalmas dolog. Nem lehet elszaladni előle. Utoléri az embert.
Én nem tudom, ki győz e viadalban, hogy győztes-e, ki fent áll a magasban, s hogy elbukott-e mind, ki lent a mélyben, sárban taposva nyög nagy szenvedésben, és nem tudom, kit illet a gyalázat, gyalázatos-e, akit meggyaláztak, avagy a kéz az, amely fojtogat? Lázongó szívvel hordom sorsomat!
A sors kereke állandóan mozgásban van... sajnos!
Az ember arcpirító védtelensége mindig ama tulajdonságából fakad, hogy rendre felejti, a sors kíméletlenebb dramaturg, mint ő. Persze, mi, így vagy úgy, mindannyian a sors keze alá dolgozunk.
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Facebook
Pinterest