Idézetek a sorsról
Amikor fénypont sejlik a sötétben, nem mindegy, lezárt út mécsesének utolsó lobbanása, vagy az új szakasz első fáklyajele.
Minden egyén választhat, és azért az útért, amelyet végigjár élete során, felelősséget vállal.
A sorsot nem lehet kijátszani.
Senkiről nem tudjátok, mi történik vele, csak saját magatokról. És ha belekeveredsz valaki életének egy részébe, nem csak abba a részbe keveredsz bele. Sajnos nem lehetsz ilyen pontos és igényes. Mikor belekeveredsz valaki életének egy részébe, akkor az egész életébe keveredsz bele.
Nem minden véletlen sorsszerű. De a sors gyakran közlekedik véletlenekben.
Semmit sem lehet kiszámítani.
Ha két ember összetartozik, végül egymásra találnak, ha minden összeesküszik is ellenük.
Tudod, ezt sosem értettem. Miért oszlik a világ tehetséges és tehetségtelen emberekre? Miért van az, hogy egyeseket szeretnek, másokat pedig nem? Ki dönti ezt el? Hol ágazott el az út? Vagy talán soha nem is volt elágazás? Lehetséges, hogy minden már a születésünk pillanatában eldől? Ha ez így van... ó, Istenem, mondd, mi végre volt az életem?
Tudom, nincsen véletlen, hogy meg van írva a sorsunk, Szóval te és én a jó időben, a legjobb helyen voltunk.
Talán nem merőben véletlen, hogy itt vagyunk. Talán az sem csupán a sors szeszélyének tudható be: meddig vagyunk itt. Addig is: legyünk itt jól. Lehetőleg nem ártva sem másnak, sem magunknak. Szemlélődjünk, és tűnődjünk el mindazon, akik-amik csak itt, csak most, és csak addig vagyunk - míg itt vagyunk. Így akár azt is megsejthetjük: ez nem minden; lehet valami az itt-és-most létünkön túl is.
Tételezzük fel, hogy minden választásod, igyekezeted sorsszerűen kudarcba fullad, azért te továbbra is szilárdan te magad vagy, és nem más. Te önmagadként haladsz előre.
Sok minden történt velem, körülöttem, ezek közül van, amit én magam választottam, és van, amit egyáltalán nem. Csakhogy a kettőt már nem nagyon tudom egymástól megkülönböztetni. Vagyis amiről azt hittem, hogy én döntöttem, annak megtörténte - úgy látszik - már jóval előbb elrendeltetett, még mielőtt én választhattam volna. Olyan érzésem van, mintha egyszerűen csak követném azt az utat, amelyet már valaki kijelölt számomra. Akárhogy is gondolkodom, akármennyire erőlködöm, mindhiába. Vagy talán éppen azért, mert tőlem telhetően igyekszem, úgy érzem, hogy egyre jobban megszűnök én magam lenni. Folyton távolodom a saját pályámtól. És ez rettenetes, kibírhatatlan érzés. Nem is, talán jobb, ha azt mondom: félelmetes.
Nincs nagyobb veszély, mint a sors iránti túlságos bizalom.
Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet.
Ha egy pár dolog csak kicsit is másként történik, ki tudja, mi lett volna.
Facebook
Pinterest