Idézetek a sorsról
Amit mi véletlennek nevezünk, az tulajdonképpen nem más, mint amikor a Sors pillanatnyilag megakad a fonalak szövésében, és hamarjában hajánál fogva előráncigálja a véletlent.
Amikor eljöttem az akadémiáról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam háborítatlanul. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb. A kanyaroknak is megvan a maguk varázsa, Marilla. Még csak sejteni sem lehet, mi vár ránk utána: mennyi zöld ragyogás, vagy lágy, leveleken átszűrődő napfény és árnyék vetődik rá, milyen új tájakon, új szépségeken vezet át, milyen újabb kanyarok, hegyek és völgyek várnak rám.
Ok és okozat úgy követi egymást, miként húrpengetést a hang. Az egymásra ható hangok, az okozatok összessége pedig egyéni létünk életdallamát adják, melyet sorsnak szokás nevezni. Sorsunk tehát nem a véletlen vagy a pillanatnyi behatások szüleménye, hanem miként bebizonyítottam, gondolataink, érzéseink és cselekedeteink, szóval önalkotta létkörünk reflexiója.
Téves fatalizmus volna azt állítani, hogy elejétől végig az határozza meg sorsunkat, hogy milyen csillagkép uralkodott születésünk órájában. Akkor hiábavaló lenne minden törekvésünk a tökéletesedésre, hiszen az adott csillagkép matematikai pontossággal meghatározná minden tettünket, nem hagyva teret a szabad akaratnak. A csillagkép, amely alatt születtünk, csak életünk igen széles nyomvonalú útját, hajlamainkat, erkölcsi és szellemi tulajdonságainkat, ezzel pedig egyéniségünk rezgéseit határozza meg, éspedig azért, mert az ember mindig olyan csillagzat alatt ölt újra testet, melynek hatása megfelel a múlt élet jó vagy rossz cselekvései okozati eredményeinek. Azonban csak rajtunk múlik, hogy finomabb rezgéseket és ezáltal jobb eredményeket teremtsünk. Csak rajtunk múlik, hogy rossz hajlamainkat jóra fordítsuk, és ekképpen az okozatokat enyhítsük.
Mindenkinek olyan a sorsa, amilyen a gondolata. Gondolkozásunk által a diszharmóniából harmóniát, a betegségből egészséget, a sötétségből világosságot, a gyűlöletből szeretet, a szegénységből gazdagságot teremthetünk. Gondolataink helyes irányítása által olyanná formálhatjuk sorsunkat, amilyenné akarjuk, ha mindig a magunk elé tűzött célra gondolunk. Ha egyéni gondolkodásmódunk fölött uralkodni tudunk és szellemünket az isteni erők beáramlásának nyitva tudjuk tartani, akkor megtanultuk a boldogulás titkát.
A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok (...). Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el.
Az embernek egyedül kell viselnie a maga poklát, még ha egy-egy kósza kérdés megnyitja is a régi sebeket.
Az ember mindig azt akarja, ami elrendeltetett neki. Aztán megfordítja a dolgot, és azt hiszi, hogy azért lett az, ami, mert azzá akart válni. Megbocsátható, csacska öncsalásocska.
A ma embere vagy tudattalanul, vagy kényszerből hoz áldozatokat, ha a sors - vagy nevezzük bárhogyan ezt az instanciát - bekopog hozzá. Ha úgy teszünk, mintha nem hallanánk a kopogtatását, még erősebben kopog, és ha még ennek ellenére is közönyösek maradunk, ránk töri az ajtót. Az élet olyan, mint egy iskola: arra is lehetőségünk van, hogy önként tanuljunk és arra is, hogy rákényszerítsenek bennünket. Bár az előbbi jóval könnyebb és több sikerrel is kecsegtet, a többség sajnos az utóbbit választja. Aki a törvények segítségével megtanul megfelelni a sorsnak és kihívásainak is, és az őselvek ismeretében megfejti az előtte álló feladatokat, azt a sors nem fogja sorscsapásokkal tanulásra kényszeríteni. Bár az utóbbi esetet sokan büntetésként értelmezik, egyszerűen csak az áll mögötte, hogy ellenálltunk az előttünk álló feladatoknak.
Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.
Napjaim tetején ülök, onnan lóg le a lábom, hajamon hófelhő kalapoz és szavaim messze, kakastollak közt portverve menetelnek!
Az élet gyakran visszakézből pofán csap bennünket azzal, amit verejtékes küzdelemben olyannyira el akarunk tolni magunktól.
Mindkettőnk vezércsillaga a szerencsétlen szerelem: de különböző utakra int. Nekem uralkodni és küzdeni kell; neked némán szenvedni és lemondani. Sorsunknak engedelmeskedni vagyunk teremtve. Kövesse kiki vezércsillagát!
Ilyen kaján a sors! Akkor terheli leginkább vállunkat, midőn tudja, hogy különben is összeroskadnánk.
A (...) nagy drámai változások úgy hatnak az ember életére, mint a mágnes: vagy közelebb hozzák egymáshoz a szereplőket, vagy eltaszítják őket egymástól.
Facebook
Pinterest