Alexy Elza

A legtöbb ember azt hiszi, hogy mindenben neki van igaza és csak akkor nyugszik meg, ha minden körülmények között, mindenben helybenhagyjuk állításait. Ha van bennünk valami ebből a rút tulajdonságból, tegyünk le róla, mert ez gátlója a fejlődésnek. Ha mindent csak a magunk kicsi látószögéből szemlélünk, és nem fogadjuk el senki másnak a véleményét, akkor láthatárunk mindig szűk marad.

Ha valaki megsért téged és te élesen vissza akarsz vágni, előbb végy mély lélegzetet és ne beszélj addig, amíg gondolataid teljesen meg nem nyugodtak. Ez a módja a lélegzésnek, védelem az élet minden viszontagságai közepette, mert erőt, hatalmat kölcsönöz és a nehéz napokban reményteljesebbé és vidámabbá tesz.

Ok és okozat úgy követi egymást, miként húrpengetést a hang. Az egymásra ható hangok, az okozatok összessége pedig egyéni létünk életdallamát adják, melyet sorsnak szokás nevezni. Sorsunk tehát nem a véletlen vagy a pillanatnyi behatások szüleménye, hanem miként bebizonyítottam, gondolataink, érzéseink és cselekedeteink, szóval önalkotta létkörünk reflexiója.

Csak az az ember lehet igazán boldog, csak az az ember élvezheti a siker gyönyöreit, aki mindig tehetségéhez, egyéni energiakészletéhez méri igényeit, aki tudja érezni: én ennyit meg ennyit érő atomja vagyok a társadalom testének, egyéni értékemért tehát ezeket meg ezeket az előnyöket követhetem, esetleges hiányosságaimért ezeket meg ezeket a hátrányokat kell elszenvednem. A tartós boldogság és megelégedés gyökere tehát az önmegismerés. Egyéni erőinek és tehetségeinek megismerésére elkerülhetetlenül szüksége van minden embernek, aki az életben tevékeny részt akar venni, és a maga boldogságára és mások megelégedésére, elismerésére óhajt működni. Szükségünk van erre a megismerésre, hogy reálisan, elfogulatlanul lássunk.

Jó cselekedeteid forrása ne legyen csak a részvét, hanem a szeretetteljes együttérzés, mert a részvét csak rövid ideig tartó fájdalom, mely az adakozással lecsillapodik. És van gőgös részvét is, mely azért sajnálkozik, mert magát gazdagabbnak képzeli. Cselekedd a jót együttérzésből, mert ez összeköt téged embertársad lelkével.

Az igaz alázatos minden teremtménnyel együtt érez és mindeniknek ismeri s tiszteli erényeit. S mert semmit és senkit nem becsmérel le, érzi, hogy mindeniknek megvan a maga rejtett értéke. Semmi és senki sincs, ami vagy aki ne volna szükséges e világon. Minden léleknek megvan a maga becse, a maga méze, melyet másban meg nem találni, épp ezért mindenki szeretetre érdemes.

A gőgös nem mellé, hanem szembehelyezkedik embertársával. Nem az a gőgös, aki tudja, hogy ő kicsoda, hanem az, aki gyarlóbb vagy szegényebb embertársaival hasonlítgatja össze magát. Nem gőgös az, aki tudja, hogy egy Isten ébred lelkének bölcsőjében, aki előtt nyitva állnak az egek. Csak az gőgös, aki elfelejti, hogy honnan eredt, különbnek képzelvén magát a legutolsó teremtménynél, és lekicsinyli, gúnyolja, megveti őket.

Van valami bennünk, ami a legnagyobb szükségben is fenntart bennünket és képessé tesz, hogy a legsúlyosabb körülményeket is elviseljük, s ez a valami az a bizonyos isteni szikra, mely mindenkinek ott parázslik a lelke mélyén - a vigasztaló, a gyógyító - csak fel kell ébreszteni.

Az igazi alázat a legmélyebb istentisztelet. De nem az igazán alázatos, aki túl mélyen alacsonyítja le magát és elfelejti, hogy az ember Istentől vett hatalmánál fogva szava és akarata által uralkodik a földön. Sosem szabad elfelednünk, hogy mint Istennek gyermeke, uralkodói vagyunk a földnek, de ugyanaz a testvérünk is. Az igazán alázatos, aki a fejlődés útján a messze mögötte vándorlókat, a gyöngéket és bűnösöket is testvérének érzi, s aki az előtte haladókkal együtt érez, és nem ítéli meg tetteiket, se szavaikat, hanem igyekszik magát beléjük képzelni.

Senki sem szenved igazságtalanul. Gyötrelmeink oka messzi múltunkban gyökeredzik. Küzdelmeink, vergődéseink, életünk keresztútja vezeklés, de egyszersmind megtisztulás is. Semmi sem fejleszti annyira a lelket, mint a lelki szenvedés, semmi sem tisztítja meg jobban az anyagiságtól, mint a testi gyötrelem. A szenvedés tehát a mi Mesterünk, épp ezért a legfőbb szerepet játssza életünkben mindaddig, míg lelkünk annyira meg nem világosodott, hogy nem szorul többé a kínok ostorára.

Téves fatalizmus volna azt állítani, hogy elejétől végig az határozza meg sorsunkat, hogy milyen csillagkép uralkodott születésünk órájában. Akkor hiábavaló lenne minden törekvésünk a tökéletesedésre, hiszen az adott csillagkép matematikai pontossággal meghatározná minden tettünket, nem hagyva teret a szabad akaratnak. A csillagkép, amely alatt születtünk, csak életünk igen széles nyomvonalú útját, hajlamainkat, erkölcsi és szellemi tulajdonságainkat, ezzel pedig egyéniségünk rezgéseit határozza meg, éspedig azért, mert az ember mindig olyan csillagzat alatt ölt újra testet, melynek hatása megfelel a múlt élet jó vagy rossz cselekvései okozati eredményeinek. Azonban csak rajtunk múlik, hogy finomabb rezgéseket és ezáltal jobb eredményeket teremtsünk. Csak rajtunk múlik, hogy rossz hajlamainkat jóra fordítsuk, és ekképpen az okozatokat enyhítsük.

Mindenkinek olyan a sorsa, amilyen a gondolata. Gondolkozásunk által a diszharmóniából harmóniát, a betegségből egészséget, a sötétségből világosságot, a gyűlöletből szeretet, a szegénységből gazdagságot teremthetünk. Gondolataink helyes irányítása által olyanná formálhatjuk sorsunkat, amilyenné akarjuk, ha mindig a magunk elé tűzött célra gondolunk. Ha egyéni gondolkodásmódunk fölött uralkodni tudunk és szellemünket az isteni erők beáramlásának nyitva tudjuk tartani, akkor megtanultuk a boldogulás titkát.