Idézetek a reménytelenségről
Nincsen biztosabb gyilkosa a reménységnek, mint az, ha a sors szeszélye egy szempillantásra megvillantja előttünk elérhető közelségben azt, amire vágyakoztunk, majd midőn kezünket nyújtanánk érte, elkapja előlünk és elérhetetlen messziségbe rántja.
Testemben jéghideg remegések csuklóm környékezik könnyed kések Messze az éjben valaki táncol vergődik bennem bárki s a bárhol.
Nem látom a fényt. A fejemben, az életemen, a jövőmön sötétség ül. Már régóta tudom. Most mindennél tisztábban képes vagyok elképzelni magam magányosan, megdögölve egy csatornában. A probléma az, hogy már ahhoz sincs erőm, hogy kinevessem magam.
Az őseimet elfelejtettem, utódom nem lesz, mert nem akarom, kedvesem meddő ölét ölelem sápadt holdak alatt és nem tudom elhinni néki, hogy szeret.
Sötét a város, ráfeküdt az éj, Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret.
A százszor semmi is csak semmi marad.
Aki nyakig ül a vízben, nem ijed meg az esőtől.
Hogy van teremtmény, átkozott Ég s földtül, egyedül; Kit Isten, ember elhagyott S hozzátok menekül - Nem gyógyulni, enyhülni csak: Mert orvost nem talál; Kinek az élet kárhozat, S nem vigasz a halál...
Oh hogyha égi, földi itten Mi kavarog, mind csalfa, gaz; Színlés, csalás, hazugság minden, Csak lenne bár ez egy igaz! Ölj meg, de igazán, valóban, Örökre öld meg lelkemet. Ne keljen gondolat agyamban, Ne tudja, hogy volt s még lehet...
Nem tesz jót, ha az ember bízik a segítségben, pedig a valóságban reménytelen a helyzete. Még rosszabb, ha a valóságtól elrugaszkodott elvárásokba kapaszkodunk, és reméljük, egy csodakúra még mindent jóra fordíthat.
A dal elenyészett a semmi szelében, már nincs a valóban, és nincs a mesében.
Leheletnyi toll akadt fenn létem ágán s belészakadok.
Legszívesebben világgá mennék. Mintha lakna valaki a testemben, egy másik ember, egy szellem vagy valami ilyesmi, aki egyre csak ki akar törni. Teljesen más arcot szeretnék, és más testet. Más nevet. Szeretném, ha nem ebbe a családba születtem volna. Még jobban szeretném, ha meg sem születettem volna.
A pesszimista ember kiirtja maga körül a reményt, s az így kiüresedett érzelmi térben a reménytelenség pózában tetszeleg.
Az én koromban - csaknem harmincévesen - nincs értelme arra a mindent elsöprő érzelemre várni, ha eddig nem jött el.
A beteg nem felelős tetteiért, jónak kell lenni hozzá. Mindenkinek kötelessége a betegen segíteni, akár a maga feláldozásával is. Ezt parancsolja a városi civilizáció és egészségtelen érzéseink, amelyeket a nevelés oltott belénk. Mert a gonoszság, felelőtlenség és hazudozás is betegség alapjában - magyarázzák a hamis tudományú doktorok. Constitutio psychopatica-alcoholismus chronicus. Íme a csalhatatlan szakkifejezések, amelyekben ő is hitt valamikor. De régen kiábrándult belőlük. Ma már tudja, hogy a jóság éppenúgy hiábavaló, mint a szókimondás vagy a keménység.
Facebook
Pinterest