Idézetek az önismeretről
Sosem akarok senkit megsérteni, de oly ostobán tartózkodó vagyok, hogy gyakran nemtörődömnek látszom, amikor csak velem született félszegségem tartóztat. Gyakran gondoltam el: a természet bizonnyal arra szánt, hogy alantas társaságban leljem kedvem, oly kevéssé érzem magam kellemesen előkelő idegenek között!
A legfőbb jó tanács az önismeret útján: először magad! Ha környezetünket nem is tudjuk megváltoztatni, rengeteget tehetünk azért, hogy mi magunk változzunk.
Amikor azt érezzük, hogy a "többiek" ilyenek és olyanok, akkor ne felejtsük el, ehhez mi is hozzátesszük a magunkét, bármennyire is megnyugtató arra gondolni, hogy csak ártatlan szereplői vagyunk egy kiszámíthatatlan történetnek.
Az arcom egy hazug térkép volt, amit apa kedvéért rajzoltam, hogy elégedett legyen velem, mert neki csak a tökéletes volt elég jó. Egy hazugság, ami anyát is megnyugtatta, mert így könnyebb volt elhinnie, hogy én boldog leszek, ha ő nem is.
Ismerték sokan, sokfélék és sokfélének, de csak hitték, hogy tudják is, milyen ember ő valójában. (...) Maga sem tudta, ki lakozik abban a testben, amit a tükörben lát, ha belenéz. Nem lehet olyan egyszerű tulajdonságokkal megfogalmazni, mint hogy céltudatos vagy éppen maximalista. Egy igazi mosolyában, egy merész kijelentésében, egy mérges pillantásában és egy adott pofonjában viszont érezhető volt, milyen is az ő igazi arca.
Ti emberek csak magatokat látjátok a tükörben. Fogalmatok sincsen róla, mi van a másik oldalán.
Földhözragadt és testfüggő vagyok, érzéki örömök vonzanak: illatok, ízek, látványok, hangok, érintések. Épp ezért úgy tekintek a halálra, mint ami kifoszt, elvesz.
Nehezen engedem magamhoz közel az embereket. Valószínűleg azért, mert tudom, milyen fájdalmas, ha éppen azok okoznak állandóan csalódást, akikkel a legszorosabb a kapcsolatod.
A lelkem tétovázó lélek, olyanformán, mint ahogy más emberek bicegő járásúak. Az Istennek, azt hiszem, szüksége van béna emberekre.
Életutadon a benned élő, tanuló lény vezet, a játékos szellem, aki igazi önmagad.
Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri, ezt a legnehezebb jóvátenni.
Általában nagyra tartják a tisztánlátást. Szerintem, ha magunkon alkalmazzuk - ha kitapintjuk az igazságot a tetteink mögött -, annál az is jobb, ha megvakulunk.
Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk önmagunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől.
Elkényelmesedtünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustultunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült helyzeteink megoldását. Jobb egy-egy tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket - mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát és jussunk túl rajtuk. De vajon jobb-e?
Időnként önzetlennek kell lennünk, hogy aztán önző módon csak magunkkal tudjunk foglalkozni.
Facebook
Pinterest