Idézetek a művészetről
Ami a szívből jön, a végtelenségből jön, s ami a végtelenségből jön, mindenkinek kincse. A szív művei halhatatlanok.
Ha az eszem átlátja és a szívem hisz benne, tudom, hogy megalkothatom.
Amikor a kultúra él, akkor élmény. Amikor halott, információ.
Mindannyian a halhatatlanság kapujára lövünk tizenegyeseket, és néha több száz év is eltelik, mire a labda eldönti, a gólvonalon belül vagy kívül határozza-e meg önmagát.
A művészet nem más, mint a találékonyak menedéke az élet unalma elől.
Nem próbálok másoknál jobban táncolni. Csak magamnál jobban.
Mihail Nyikolajevics Barishnikov
Néztem, ahogy minden erejével a festményére koncentrál. Ez egy olyan világ, ahová én nem léphetek be. Egy világ, amiben nem létezik távolság.
Ne csinálj magadnak faragott képet! Ez valójában azt jelenti, hogy Isten nem tűri a giccseket.
A gondolat konstrukciója és kifejezésének képessége nyelvi, vagy ha akarod, tárgyi formában, az ember legszebb tulajdonsága.
Én szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot S aztán meghalni: Mert én a Mámor vagyok.
A színházban olyan új játékra leltem, amely meghatározta és kitöltötte további életemet, ugyanakkor Mája fátylaként körém szövődve örökös rabságra ítélt.
Az írók mindenre emlékeznek (...). Különösen a fájdalomra. Vetkőztess egy írót pucérra, mutass rá a forradásokra, és ő még a legkisebbnek is elmondja a történetét. A nagy sebekből pedig nem amnézia lesz, hanem regény. Némi tehetség nem árt persze, ha az ember író akar lenni, de az egyetlen igazi feltétel az, hogy minden egyes forradás történetére emlékezz. A művészet lényege a szívós emlékezet.
A művészet szerepe most is ugyanaz, mint száz évvel ezelőtt, vagy mint ezer évvel ezelőtt: segít elviselni a bajokat. Az ember természetéhez szinte biológiailag kötődik a költészet, a zene, a festészet és a szobrászat. A művészet a veszteségeket mindig úgy tudja megjeleníteni, hogy abból újabb értékek keletkezhessenek. A mi magyar sorsunkban még sok olyan veszteség van, ami a költészetben megfogalmazásra vár, hogy tömören csak annyit mondhatok: vannak még megnyerhető veszteségeink.
Az élet legmagasabb rendű formája a művészet, mert a művészet a legnagyobb, a legmagasabb rendű életszeretet.
Nincs olyan emberi elme által teremtett vers, dal, mítosz vagy mese, mely vetekedhetne a természet - vagyis az evolúció - páratlanul izgalmas előadásával. Nincsenek olyan tündérek, najádok, nimfák, melyek akárcsak megközelítőleg olyan csodálatosak volnának, mint a természet valóságos teremtményei.