Idézetek a művészetről
Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.
Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak.
A természet törvényei a művészet törvényei is: a spontán kreativitás véletlenszerű játékai. Még a természetben fellelhető szépségek leglátványosabb apró részletei is minden indoklás nélkül tárulnak elénk: mi célt szolgálnak a csodálatos minták a pillangó szárnyain vagy a páva tollazatán?
Az ember olyan képeket lát a világban, amilyenek a fejében léteznek.
Mi van a művészetben, ami ennyire fontos? A művészt tisztelik a csórók, mert tisztességes módon került ki közülük, saját magát használva a felemelkedésre. A keresett pénz a bizonyíték tiszta és egyszerű értékmérője a művésznek. Egy rab anyáról készült kép a börtön falán bizonyítéka annak, hogy a szépség mindenkiben benne van.
A színpadon otthonosan mozgok több ezer ember előtt, attól viszont nagyon megijedek, hogyha egy teremben a képeimet nézegetik. A festés olyan szabadságot ad nekem, amit a zenétől nem kapok meg. Ha zenét hallgatsz, a hang mögött az embert is látod, vele van kapcsolatod. A festészetnél az alkotó másodlagos.
Tudod, amikor még nagyon ifjú voltam, attól rettegtem, hogy jaj, csak középszerű ne legyek! A mostani kultúrnívón inkább ez a szlogen dívik: jaj, még csak középszerű se legyek! Ez az ars poetica sír le az irodalmi, zenei, filmes, satöbbi tevékenység zöméről.
A művészet sokkal inkább fátyol, semmint tükör.
Minden dolog lényege a jó időzítés. Gyakran a legjobb ötletek, találmányok és elméletek kidolgozói sem tudnak érvényesülni. Rengeteg olyan zenész, feltaláló, művész és egyéb zseni létezett, aki megelőzte a korát, s ezért eleve bukásra volt ítélve, és az utókor is csak néhányukat tudta kimenteni az örök feledés homályából.
Nem minden művészet, amit alkottál. (...) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. (...) Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja.
A zenével mindent el lehet mondani. Persze, fül kell hozzá. Épp úgy, mint a társművészetekhez. E jelképes fül nélkül csak egyetlen dolog marad ki az ember életéből: a katarzis. Ha egy zenemű, kép, olvasmány vagy bármi felkavar és feszültséget kelt az emberben, az ember máris gazdagabb lett. Megérintette a művészet.
Az örökkévalóság a művészet fennhatósága alá tartozik.
Egyenes fejállás, büszke mell, nyalka lépés, összehangzó bokázás, egyik kar a csípőn, másik kar a süveg körül vagy a lány derekán, sarkantyúnak pengő összeverődése, komoly arc és kemény tekintet: ezekből áll az igazi magyar férfitánc. Van benne andalgó, van benne kopogó, de mindig ott kell lenni a férfierőnek, fenségnek és méltóságnak. Nem könyörög és nem mulattat, nem ugrál és ledérkedik a magyar legény, amikor táncol. Hanem hódít.
Azt mondják, a művész ismerje meg önmagát. Én minden lehetőt megteszek, hogy ismeretlen maradjak önmagam számára.
Hogy én a magyar színházat elhagyjam? A német színház minden kincséért sem. Hazám nevelt, ő is temessen el.
Facebook
Pinterest