Idézetek a kihűlt szerelemről
Tudsz szeretni talán egy évig, egy hónapig, egy napig vagy csak egy óráig. És abban az órában el is hiszem, hogy valóban szeretsz, olyan őszintén, mint bárki más. De ha letelik az óra, nem szeretsz tovább. Szeretsz egy másikat, aztán egy másikat. A szerelmed igen nagylelkű, de rendkívül fájdalmas.
Amíg tartott a kapcsolatunk, úgy kapaszkodott belém, mint fuldokló a szalmaszálba, végül azonban az én hátamra mászva kecmergett ki a vízből. És még hátra sem nézett, hogy vajon nem fulladok-e bele a vízbe.
Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda pokoli csönd. Ülsz és ülök. Vesztesz és veszítek.
Vannak olyan külső kapcsolatok, amelyeknél magától csökken a szerelem és az egymásra gyakorolt vonzerő. A harmadikhoz fűződő viszonyok gyakran azért halnak el lassanként, mert a partnereknek nincsenek közös céljaik és közös jövőjük.
Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Jane nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tűnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna.
Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"
Nem vettem észre semmit, de semmit. A kezdeti hév olyan finoman, stresszmentesen ment át a későbbi szelíd együttlétbe, hogy fel sem fogtam. Azt hittem, ez a sora a kapcsolatnak. Nem hiányzott a lángolás, az őrület. Így volt jó, és nem csak kényelemből. Neki nem volt jó. Annyira rossz volt neki, hogy visszamenőleg is elrútított mindent. Amit én boldogságnak véltem, amely bár nem látványos, de melengető, azt ő posványnak nevezte.
Amikor kiűztem magamból a Másikat, végre újra megszólalt a szívem. Azt mondta, hogy a gátat átszakította az áradat, hogy minden irányból süvít a szél, s hogy boldog, amiért újra hallgatok rá.
Harcoltam első, második és harmadik feleségem szerelméért. Harcoltam azért, hogy legyen bátorságom elválni az elsőtől, a másodiktól és a harmadiktól is, mert a szerelem nem élte túl az élet viharait, nekem pedig tovább kellett folytatnom a keresést az után a személy után, aki azért jött a világra, hogy rám találjon.
Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tűz, fehér volt, mint a hó s édes volt, mint a méz. (...) Lehullott, mint a csillag, elhamvadt, mint a tűz, elolvadt, mint a hó s megromlott, mint a méz.
Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent.
Az volt a baj, hogy túl gyakran találkoztak. Nem lehet egy viszonyt állandóan forrponton tartani. Ritkábban kell találkozniuk - lazítani kell egy kicsit.
Az elmúlt szerelem - kialudt vulkán. Sohasem mondhatod el, hogy az újabb kitörés veszélye teljesen megszűnt.
Nem volt közöttünk veszekedés, nem volt szakítás, még csak szóváltás sem. Csak egyetlen, tulajdonképpen ártatlan szót mondtam neki - de mégis éppen ez volt az a pillanat, amikor egy illúzió, amely bennünket összetartott, színes cserepekre hullott szét.
Facebook
Pinterest