Idézetek az időről
Régi szép időket nem lehet visszahozni. Mint ahogy a jelzője is jelzi, ezek az idők régen voltak. Az új idők soha nem lehetnek olyanok, mint a régiek. Ha megpróbálnának olyanok lenni, akkor réginek és elhasználtnak tűnnének fel, olyannak, mint azok, akik visszasírják őket. Soha nem szabad a régi időket siratni. Aki a régi időket siratja, az öreg és gyászos.
Amit az idő egyszer elmulasztott, azt nem lehet újjáteremteni.
Az időérzékelés nagyban függ attól, az ember éppen mit csinál, mit érez.
A jelen egyszerre az örökkévalóság és a semmi, hiszen létrejötte pillanatában máris nem létezik.
A várakozás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. (...) Biztos vannak olyanok, akik várakozás közben jól összeszedik a gondolataikat, listát állítanak össze mindennapi teendőikről, konstruktív elmélkedésbe süppednek. Én tönkrementem bele. Fekete lyuk. Kidobott idő.
Nem hittem fiatal koromban az idős szerzetesnek, aki azt mondta: figyeld meg, az órák lassan múlnak, de az évtizedek elszállnak pillanatok alatt.
Az idő ugyan tovább pereg, de csak azok számára, akik élnek. A halottak számára az idő egy helyben toporog. Élők és holtak ezért nem férhetnek meg egymás mellett.
Az idő közömbösen halad el az emberi élet forgataga mellett, és minden nyomot eltüntet. A fájdalmat, a szenvedélyt, a kívánságot - akár kicsi, akár nagy - elnyeli a titok mély tengere, mint finom neszt a zúgó fergeteg.
Az idő múlása sokkal hatékonyabb orvosság a fájdalmainkra, mint képzelné az ember, mert a legalapvetőbb hibáink segítik a munkáját: feledékenységünk, kitartásunk hiánya, a vágyunk, hogy megszabaduljunk a terhektől.
A pillanat szépsége abban rejlik, hogy elillan, természetétől fogva kicsúszik kezeink közül, így válván még értékesebbé.
- Ha most rögtön felnőtt lehetnél, az azt jelentené, hogy már sok évet éltél, és kevesebb van hátra. Ez nem zavarna? (...) - Na jó, ez végül is olyan, mint mikor a számítógépes játékban egy élettel kevesebbje marad az embernek. Egy kicsit idegesítő, de azért még jól lehet szórakozni.
Minél inkább rohanunk hanyatt-homlok a jövőbe, annál inkább egyesül visszavonhatatlanul a múlt a jelennel.
A szerelem gyorsan fellobbanhat, de az igaz szerelemnek időre van szüksége ahhoz, hogy erőssé és tartóssá váljon. A szerelem mindenekelőtt elkötelezettségről, odaadásról szól, és arról a hitről, hogy együtt sokkal többet elérhetünk, mint külön-külön. De valójában csak az idő dönti el, hogy az ember jó döntést hozott-e.
Nem tudom, kitől származik az a szellemesen tömör meglátás, miszerint a múlt az egyetlen dolog, melyet azután is birtokolunk, miután nem rendelkezünk vele.
Néha a letűnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvetéltnek érezni a mindenkori jelen pillanatot. Hiszen az, hogy az elmúlt idő egyben befejezett pillanatok özöne, s hogy az elkövetkező tökéletesíthet önmagán, nem oldoz fel a jelenben élés elkerülhetetlensége alól.
Facebook
Pinterest