Idézetek az időről
- Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...) - Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait.
Vicces, ahogy a múltunk körbevesz minket, ahogy az a személy, aki voltunk, soha nem hagyja el a jelenlegi énünket. A múltban történt hibák csalódások. Kísértenek minket, mint a szellemek, vagy meglátogatnak, mint régi barátok.
Embernek lenni a legnagyszerűbb dolog a világon, ugyanakkor néha elég lehetetlenül viselkedünk, és nem ártana, ha megtanulnánk nevetni ezen. Végül is tényleg vannak abszurd dolgaink. Megteremtettük például az idő fogalmát, hogy aztán az idő rabjaivá váljunk.
Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.
A hernyónak fáj pillangóvá lenni. A magnak fáj megrohadni és búzává érni. Az embernek fáj embrióból újszülötté válni. A gyereknek fáj kamasszá forrni. A kamasznak fáj elvesztenie lázadó, szabad önmagát, és gondokkal teli, rab felnőtté válni. A felnőttnek fáj megöregedni. És az öregnek fáj meghalni. Még akkor is, ha tudja: ez az újjászületés záloga.
Annyira öreg (...) még nem vagyok, hogy a jelennél jobban szeressem a múltat, bár vannak éjszakáim, amikor valami szomorúság suhan át rajtam a felesleges fájdalmak, a magamnak köszönhető ostobaságok miatt: bizony ez így volt, így van ma is, és így lesz örökre. Valóban megbántam, hogy életemből túlságosan sokat áldoztam az úgynevezett igazság keresésére, az úgynevezett értelem megtalálására. Sosem tudtam, mit értek én igazságon, soha nem találtam meg az értelmet, amire úgy áhítoztam. Vagyis arra gondolok, hogy túlságosan sok maradt befejezetlen bennem, mert túlságosan pazarlóan bántam az idővel.
Vannak események és beszélgetések, melyeknek értelmét csak egy, öt, tíz vagy húsz év múltán lehet megfejteni. Nem tudni, miért, de a magyarázat egyszer csak kibukik.
Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
Az idő is úgy fut, észrevétlenül, és mégis előttünk, az életünk előtt, percek, napok, évek - sohase tudhatjuk, mikor áll be a pillanat, amit úgy nevezünk: késő.
Az iskola az egy különös bolygó. Az iskolában minden másképp van. Például az időszámítás. Az év itt szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, vagyis mindössze tíz hónap. Egy hét csupán öt napból áll. (...) A tízperc sem tíz perc, hanem tizenöt, Sőt, a harmadik tízperc az húsz perc! Az iskolában a rossz dolgok mindig rövidebbek, mint a kinti világban, de a kellemesek kicsit hosszabbak.
Barátom! Mit cipelsz magaddal éveken, évtizedeken át, megbántásokat, sérelmeket, mindenféle fájó érzelmet, bántó gondolatokat, amelyek már rég szétomlottak a múltban, hatásuk is semmivé vált, sehol nincsenek, csak a te lelkedben élnek tovább. Te táplálod, tőled kapják energiájukat (...), hiszen önmagukban már semmi erejük, jelentőségük nincs.
Jöhet a jövő - úgyis jön - nem hívom.
Mindenkivel megeshet, hogy nagy hévvel idézi a múltat, amikor épp a jelen fontosabb.
Te talán megengedheted magadnak, hogy várj. Neked talán van holnapod. Rád talán ezer holnap vár vagy háromezer, vagy tízezer, olyan sok idő, hogy lubickolhatsz benne, foroghatsz benne, átengedheted az ujjaid között, mint az érméket. Olyan rengeteg időd lehet, hogy akár pazarolhatod is. Egyesek számára viszont csak a ma létezik.
Az örökkévalóság nem örökké tartó idő. Az örökkévalóság kívül van az időn, egyszerre foglalja magában a múltat, a jelent és a jövendőt.
Facebook
Pinterest