Idézetek az időről
Lám az idő furcsa dolog, Ameddig itt van, észre sem vesszük, De ha egyszer elmúlt, Nem érzünk mást, csak őt. Körülfog mindenütt, Odabúvik lelkünkbe, Barázdát szánt az arcokon, A tükrön is végigszánt, Halántékomra omlik És közted és közöttem Itt sejtem az órát.
A világ úgy van megszerkesztve, hogy sosincs elegendő időnk mindenre. Pedig rengeteg dolgunk lenne. (...) Teljesen mindegy, mennyi időd van, és mennyit kell teljesítened, egy dologban biztos lehetsz: tennivalóid időigénye mindig nagyobb lesz, mint a rendelkezésedre álló idő.
Mindig csak készülünk a holnapra, ami sosem jön el, mert a holnap mává változik, és akkor már nem holnap.
Olyan fukar az élet: minden percet egyformán mér, mintha ugyanolyan édes lenne.
Az a rettenetes a gyerekkorban, hogy az idő furcsa, ragacsos masszává válik. Ez engem nagyon idegesít. Én a pontosság embere vagyok.
A múlt és jövő csak két táska az emberiség hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan mindkettő valótlan.
A lélek játszik az idővel - egy órába tudja sűríteni az örökkévalóságot, vagy örökkévalósággá nyújtani az órát.
Az idő örökkévalóságnak tűnik, amikor hányással tölti az ember.
Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi!
Az idő uralma alatt élünk, és a véletlen válogatja ki, hogy mi marad meg belőlünk.
Az idő múlásával minden valamivé átalakul.
Egykor... de mi közöm most A múlthoz énnekem? Nem, nem leszek hálátlan Irántad, jelenem. Te foglald egyedűl el Egészen lelkemet, Száműzve a jövő s mult, Remény s emlékezet.
Az idő nagyon is véges. Bármennyit töltünk is el azzal, akit szeretünk, amikor elérkezünk a végéhez, sohasem tűnik elégnek.
A múlt mindig szép. A jelen mindig sivár. A jövő mindig titokzatos.
A szomorúság tovaszáll az idő szárnyain.
Facebook
Pinterest