Idézetek az időről
Más időben élünk, mi emberek, mint a Föld, más évszakokat szülünk, más részvétet, más ijedelmeket.
Az idő illúzió. Nem tárgy, aminek kiterjedése, hosszúsága, átmérője van, de tartalmak hordozója. A tartalomtól függ, hogy rövidnek vagy túlságosan is hosszúnak érezzük. A legjobb idő az, amit nem is lehet érezni, elrepült. De amit itt hagyott, amit megéltünk, az érdemes esemény volt.
Amint múlnak az órák, a nap folyton ablakot cserél.
A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedünk!
Nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle.
Rövid időtávlatot érzékelő tudatunk számára sok minden egyensúlyként jelenik meg, noha valójában nem az.
Ami (...) történt, elgondolkodtat... az életről, barátokról, időről, a pillanatokról, amiket szeretnénk megtartani és azokról, amiket jó lenne megváltoztatni, de nem tudjuk, mert elmúltak. Így csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a következő pillanatot elmúlni, mert az talán az utolsó alkalom, hogy a dolgokat abból, ahogy most vannak, olyanná tegyük, amilyennek szeretnénk őket.
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.
Szeretném, ha megvizsgálnák, milyen az idő. Születésünk percétől kezdve sodródunk vele. Jelezzük és megmérhetjük, de nem uraljuk. Nem tudjuk se gyorsítani, se lassítani. Vagy mégis? Mindannyian éreztük, hogy egy szép pillanat túl gyorsan vált semmivé, nemde? És bárcsak hosszabbra nyúlhatna! Vagy, hogy ragad a perc egy rossz napon, és bárcsak gyorsabb ütemre sarkallhatnánk...
Amikor az ember fiatal, azt képzeli, még temérdek ideje van, hogy azt tegye, amit eltervezett. Nem veszi észre, hogy az idő múlik. Ez a baj. De az idő attól még múlik.
Bitang napok, kegyetlen kölykei az időnek, rablói kedvnek, hajnalnak, erőnek, - hoztok vígaszt valaha? Alkonyatkor? Akkor se, ha már nem kell?... Vagy csak akkor?!
Ha valaha valaki meg akarja tapasztalni, mit jelent az idő és a lét végtelensége, csak nézzen fel az éjszakai égre, és érezze, ahogy drága halottuk visszanéz rá. Ilyen az egyesülés és az elválás kettőssége.
A világban olyan sok hely van, idő viszont kevés, mert leheletvékonyan terül szét a sok hely között, mint vaj a kenyéren.
A szerelem nem egyéb, mint fénylő pont, s mégis úgy tetszik, hogy diadalmaskodik az idő felett.
Az idő olyan, mint a bankkölcsön: akkor kapja meg az ember, ha már annyija van, hogy nem szorul rá.
Facebook
Pinterest