Idézetek az időről
Az idő kerekét visszaforgatni mindig kockázatos próbálkozás, amely még a legjobb esetben sem sikerül teljesen. Hiszen senki sem tud másodszor is pontosan ugyanúgy érezni és reagálni, mert ha a stimulusok azonosak is maradnak, az egyéniség változik az évek folyamán.
Az idő talán begyógyítja a sebeket, de sohasem hoz feledést.
Élj a lehetőséggel, mert hamar elszáll! Az élet egyharmadában reménykedünk, egyharmadában sajnálkozunk.
A régmúlt boldogság olyan, mint a széthulló test: magán viseli a vonásait annak, ami volt, és ami nem lesz soha többé.
Csak az az óra a miénk, amelyikben jól érezzük magunkat, a többi az ördögé.
Ábrák vagyunk az idő szövedékén, s csupán beleszőve létezünk.
Az idő egyetlen tudatvalósága a jelen. Múlt és jövő: a mi fikciónk. A múlt: absztrakció, a jövő duplán az.
Az ember az őt ért csapások summája. Az ember azt hinné, hogy egyszer még a csapások is kifogynak, de végül is az idő léte a legnagyobb csapás, ami az embert érheti...
Egyesek számára a múlt egy lánc, melynek minden szeme egy-egy nap, mely sötét helyekhez van kikötve, mint egy-egy gyűrűhöz; a holnap pedig a tegnap rabszolgája.
Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd' tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is.
Csak a sekélyes emberek beszélnek a múltról; a bölcs emberek a jelen és a jövő bolondjai.
Minden évünk: egy életkör. Egy gyűrű az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk - ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk.
Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.
Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik.
Facebook
Pinterest