Idézetek az időről
Olyannak kell lenned, amilyen vagy, nem tehetsz semmit. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudod eltörölni egy legyintéssel. Nincs olyan varázslat, amely kitörölhetné. (...) Megtörtént, és megtörtént örökre; most már mindig abszolút marad, lehetetlen megváltoztatni.
A cél elérése az embert az első pillanatban boldoggá, később melankolikussá teszi. A lélek visszatekint a megtett útra, megméri a kiállott fáradtságot, felbecsüli az átélt szenvedéseket, s megállapítja, hogy - az idő elmúlt. Elmúlt visszahozhatatlanul. Az elért cél tulajdonképpen nem más, mint egy szám az élet homályos óralapján. Csak negyedrésznyire jelenti, hogy valami sikerült. Háromnegyed résznyire az a jelentése, hogy elmúlt az életből egy darab.
Nem a késéssel van gond, a rohanó világban akármi történhet, balesettől kezdve addig, hogy tíz perccel a munkaidő vége előtt a főnök a kezembe nyom egy papírt, amit sürgősen el kell intézni, de ott van egy telefon, egy szimpla sms... Ez előfordulhat egyszer-kétszer, de ha a nő rendszeresen késik, ez azt jelenti, hogy szarik a partner fejére, mert ő ezt is megteheti!
Minden megnyert idő egy elveszített idő is. (Ma így érzem.) Mert megnyertem ezt épp, úgynevezett egészségben, de egyre kevesebb napban lesz részem.
Az idő zárt dió. Nem lehet bekapcsolódni. Az idő szórt mák. Nem lehet széjjelebb szóródni.
Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.
Nekem elhihetitek: ha a múlt hangját halljátok, érzitek, ahogy rángatja a pólót a hátatokon, felcsúsztatja ujjait a gerinceteken, a legjobb megoldás - sőt az egyetlen - elfutni.
Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot (...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.
Az örökkévalóság maga a tömény unalom.
Tévedés, hogy a múlt "messze" esik, "távol van". Közeli, mint a kihűlt szerető, aki újra s újra fölmelegszik és megint mindenre képes. A múlt mai csoda, amit holnap ismerek meg s teszek magamévá. Mégis úgy élünk, mintha ismerhetnénk a jelent nélküle, s lehetne így is álmunk a holnapról.
Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egy szobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen, épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl (...), fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.
Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.
Nem mehetek vissza, és nem tehetem próbára a sorsot azzal, hogy most másképp cselekszem ugyanabban a helyzetben.
Az emberi idő puszta formalitás, merő kényelmetlenség. (...) Eljön még a nap, amikor túllépünk az órán, és felfogjuk, hogy a tér és az idő voltaképpen egy és oszthatatlan; nincs közöttük korlát. Az ég és a föld egyetlen egész két fele, kölcsönösen összekapcsolódnak, és végtelen számú egybeesés van közöttük, még a legkisebb dolgokban is.
Az ember elér egy bizonyos pontot az életében, és azt veszi észre, hogy napjait legalább annyira a holtakkal tölti, mint amennyire az élőkkel.
Facebook
Pinterest