Idézetek az időről
Óh idő, te egy egész! Nincsen neked sem kezdeted, se véged; És csupán a véges ész Szabdalt fel apró részeidre téged. Téged szűlt-é a világ? Vagy a világot is te szűlted éppen? Mert ha csak nincs napvilág, Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.
Az a tapasztalatunk az idővel kapcsolatban, hogy egyik pillanatról a másikra halad valamerre. Egy olyan jelenben élünk, amely folyamatosan araszol előre, a megtörtént események pedig múlttá, emlékekké válnak.
Nem számokban élem az életemet, hanem egyetlen, szüntelenül lüktető folyamatban. Nem évekre oszlik az időm, hanem hullámhegyekre s völgyekre. Egyetlen folyamatos áramlatban élek, nem is nézem a naptárt, csakis azt, ami bennem zajlik, és ezért én nem "visszanézek", ha látni akarom a múltamat, mert ami fontos, itt van, velem.
Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".
A jövő a lehetőségek labirintusa, amely szakadatlanul változik, amíg jelenné lesz.
Ami volt s már nincs az többé sosem lesz de mindig van.
Ez a perc, ez a már jelenvalóságában elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy, ez is az életed volt, ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többe nem lehet mással helyettesítened.
Eljött ez az idő is, túl vagyunk rajta, büszkén hordja gömbölyded terhét a vízcsepp, ősz van, hiá- ba vagyunk túl a nehezén, újabb idők jönnek, új túllevések, az időt nem lehet eltüntetni a dolgok útjából, mert az idő maga a küszöb, a párkányon kucorgó esőcsepp is összegyűjti az emlékeket, a fényt, mégis felszárad, eltűnik.
Olyan éles és részletszegény a jelen, mint megannyi emlék: szép és vigasztalan.
Az emberi élet szánalmasan rövid ahhoz, hogy az ember felismerje, mi érdekli valóban. Ifjúkorban bűnös könnyelműséggel tékozoljuk az időt.
Az idő szintjei... Termek, ahol szót sem érdemlő célokat idétlen tánclépésekkel kerülgetünk.
Barátaim tudjátok-e hogy az idő nekem nagyon fáj hogy nagyobbat nem ismerek ennél a fájdalomnál hogy az időről hallani sőt rágondolni sem akarok (ostoba strucc hiszen velőmig bennem van én meg benne vagyok)
Különös elem, az élet értelme, az idő, melyet nem lehet önnön mértékével mérni.
Az évszakok is, mint az idő, hajthatatlan volt. Nem mintha ez rossz lett volna. Az évszakok is arra szolgáltak, hogy követhessük velük az idő múlását. Mint az órák és a naptárak.
Mentől rövidebb az élet, annál több az idő, melyet emlékre és elméletre fordíthatunk.
Facebook
Pinterest