Alok Jha

Közel a vég. Legalábbis a végre vonatkozó lebilincselő jövendölések szerint. Az emberiség történetét rengeteg végítéletre vonatkozó történet tarkítja, amelyek szerint az általunk ismert világra többnyire gyászos pusztulás vár. (...) Bármi legyen is az út, egyvalami sohasem változik a véggel kapcsolatban: rettenetes dolgok történnek a bolygónkkal, mindnyájan meghalunk, a Föld pedig lakatlanná válik.

A megsemmisülés lehetőségének árnyékában élünk, a dolog iróniája pedig az, hogy minél világosabban látjuk az általunk ismert világegyetem működését, annál sötétebbé és hosszabbá válik ez az árnyék.

Valamivel könnyebb elviselni emberi világunk végének gondolatát, ha tudjuk, hogy bolygónk valószínűleg egész jól meglesz az emberiség és sok millió más faj kipusztulását követően is.

A bolygó teljes állat- és növényvilágát kiszorítottuk a versenyből azzal, hogy egyre nagyobb mennyiségű földet és energiát sajátítunk ki.

Az elrettentés csak akkor hatékony, ha az ellenség tisztában van vele, mit fogunk tenni egy támadás esetén.

Amennyiben a népességszám arra utal, hányan vagyunk, akkor a fogyasztás arra: hogyan viselkedünk egyénenként. Egyenlőtlen világunkban előfordul, hogy egy tucatnyi ember magatartása az egyik helyen nagyobb mértékben hat a környezetre, mint pár száz másik emberé egy másikon.

Annak ellenére, hogy mint faj nem vagyunk tökéletesek, sok mindenen képesek vagyunk változtatni a szabadság, a tolerancia, a racionális gondolkodás és mindenekfelett a többi emberrel való törődés által.

Kezünkben vannak a megoldások, amelyekkel megállíthatjuk a bolygó földterületeinek teljes pusztulását, és létezik némi politikai akarat is erre vonatkozóan. A nagy kérdés csak az, hogy képesek leszünk-e kitartani az elkövetkező generációkon át, hogy rendbe hozzuk az eddig elkövetett hibákat.

A legnagyobb változásnak (...) a vízhez való viszonyulásunkban kellene bekövetkeznie. Nem tekinthetjük többé ingyenesen és korlátlanul hozzáférhető dolognak, amely az égből hull alá, és csak azért tölti fel az óceánokat és folyókat, hogy mi tetszőleges mennyiségben és célokra használhassuk fel. Ha mindezt megértjük, talán sokkal megfontoltabban bánunk vele, és így a jövőben is elegendő mennyiség áll majd a rendelkezésünkre.

A világ állatai és növényei rendkívül összetett ökoszisztémát alkotnak, és mi, emberek sokkal szorosabban kötődünk és függünk a természettől, mint azt a legtöbben gondolnánk. Ha ez összeomlik, minket is magával ránt.

A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk.

Az a tapasztalatunk az idővel kapcsolatban, hogy egyik pillanatról a másikra halad valamerre. Egy olyan jelenben élünk, amely folyamatosan araszol előre, a megtörtént események pedig múlttá, emlékekké válnak.

Az álom az egyetlen olyan világ, amelyben ugyanúgy el tudunk merülni, mint a valóságban. Amikor álmodunk, nem tudunk róla.

A múlt sajnos egyáltalán nincs a segítségünkre, amikor azt próbáljuk kitalálni, hogy a világ milyen váratlan módokon érhet véget.