William Faulkner

A költő hangjának nem pusztán az ember ábrázolását kell szolgálnia. A fennmaradását és boldogulását segítő támaszok egyike is lehet.

A múlt nem merül feledésbe, épp ezért nem is múlt.

Nem is olyan rossz dolog az idő. Csak használd helyesen, és bármit kinyújthatsz, akár egy gumiszalagot, míg el nem pattan valahol, s akkor ott maradsz két kis csomóval a hüvelykujjad és mutatóujjad között, s benne minden szomorúság és reménytelenség.

Az éretlen művészek másolnak, a nagy művészek pedig lopnak.

Azt mondják a gyakorlott hazug ért leginkább a megtévesztéshez. Pedig a gyakorlott megrögzött hazudozó többnyire csak önmagát téveszti meg; legkönnyebben annak a hazugsága talál hitelre, aki egész életében igazmondó volt.

Az emlékezet hisz, mielőtt még a tudat emlékeznék. A hit tovább él, mint az emlékezés; él még akkor is, mikor a tudat már kételkedni kezd.

Az ember mindig jobban fél attól a bajtól, amely érheti, mint attól, amely már utolérte.

A lusta embernek a legkönnyebb megmaradni az egyenes úton.

Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat.

A gazdagság semmit sem számít az Úr színe előtt, mert Ő a szívek vizsgálója.

Az ember az őt ért csapások summája. Az ember azt hinné, hogy egyszer még a csapások is kifogynak, de végül is az idő léte a legnagyobb csapás, ami az embert érheti...

Valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak, manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.

Ne csak a kortársainknál vagy az elődeinknél akarjunk jobbak lenni, hanem saját magunknál is.

Egy csomót olvasok... szemetet is. Mindig találok időt az Ótestamentum olvasgatására, a Moby Dick-et, ezt-azt Shakespeare-től és mintegy tizenkét hasonló kaliberű regényt minden évben legalább egyszer elolvasok, mert mindig tanulok vagy látok valami értékeset, amin az előző olvasások alkalmával átsiklottam.