Békés Márta
1956 — általános iskolai tanár és költő
Az iskola az egy különös bolygó. Az iskolában minden másképp van. Például az időszámítás. Az év itt szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, vagyis mindössze tíz hónap. Egy hét csupán öt napból áll. (...) A tízperc sem tíz perc, hanem tizenöt, Sőt, a harmadik tízperc az húsz perc! Az iskolában a rossz dolgok mindig rövidebbek, mint a kinti világban, de a kellemesek kicsit hosszabbak.
Hát lehet, hogy én tényleg hülye vagyok. Már féléve járunk a nevtanba, de csak most tudtam meg, hogy a nevtan az nem egy tantárgy, mint a nyelvtan, számtan, mértan. Ráadásul kiderült, hogy nem is énmiattam járunk oda, hanem az anyu miatt, hogy megtanítsák végre, hogyan kell egy gyereket rendesen nevelni.
Azt mondják, azért dadogok, mert az eszem előbbre szalad, mint a nyelvem. Most ketten is dolgoznak rajtam. Logopédus Kati néni akadálymentesíti a nyelvemet. Pszichológus Eszter néni megpróbálja kicsit lelassítani az észjárásomat, hogy a nyelvem utolérhesse.
Iskola itt telik az ember kiskora (...) itt hol a bölcsesség permeteg rizspora megköt a kobakban ha el nem iszkola fejted a rejtélyt mit sokszor titkol a kiskoma elől az élet-iskola.
Amikor elsős voltam,
nagyon szerettem iskolába járni.
Pedig sokan ijesztgettek,
hogy majd olyan unalmas lesz,
de éppen az volt az érdekes,
hogy minden milyen unalmas.
Most minden tanár igyekszik
érdekes órát tartani,
csoportmunka, kvízjátékok, oké...
De most már kicsit unalmas,
hogy minden érdekes.
Az osztálynaplóban az én oldalamon az van írva, hogy az anyu a gondviselő, mert az aputól elváltunk. Pedig ez a gond engem legalább annyira megvisel, mint az anyut.
Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz.
Kötélhúzás. Ahelyett, hogy megegyeznénk, két pártra szakadunk, és direkt az ellenkező irányba rángatjuk azt a szerencsétlen kötelet, hát hova jutunk?
Az, amit a mérleg mutat, az nem is a súlyunk, hanem a tömegünk. (...) Milyen lehet egy súlyos tömegbaleset? Negyven ember egyszerre frontálisan meghízik?
Megint nem volt ollóm. A Zoli kölcsönadta az övét. Szegény Zoli jószívű, de sajnos balkezes. Ráadásul az ollója is az. Képtelenség vele rendesen nyírni. Lehet, hogy a normális ollók kicsúfolják a szerencsétlen Zoli suta ollóját? Mert az ollók világában sem lehet könnyű másnak lenni.
Az eredmény hibás lett egy nulla miatt, a dolgozat egyes lett a hiba miatt, a félévim hármas lett az egyes miatt, az anyu meg mérges lett a hármas miatt, az ajándék ugrott a méreg miatt, és mindez egy semmi nulla miatt!
A szorzás tényezőiről írtunk dolgozatot. Nem is lett olyan rossz, de azért jó se. Hármas. Ebben a félévben ez már a negyedik. De sem az anyu, sem a Tünde néni nem akarja elismerni, hogy négy hármas az ugyanannyi, mint három négyes. Hiszen a szorzás tényezői felcserélhetők!
Nem elég egy verset kívülről mondani, igazából belülről kéne tudni, érezni.
Nekünk, mai gyerekeknek nagyon nehéz megérteni, hogy akkor még nem volt gétéavájsziti, nintendó, de még egy nyomorult laptop sem. Nem netezhettek, nem csetelhettek, nem lájkolhattak a fészbukon. Szegény kicsi Sándor bácsinak ingerszegény egy gyerekkora lehetett!