Tibor Fischer
1959. november 15. — magyar származású brit író
Huszonévesen az embernek vannak pillanatai, amikor királynak érzi magát, aztán minden bezárul körülötte, és visszaesik egy petyhüdt gyerekkorba, amikor nem teheti azt, amit akar.
Ha az ember pechesnek érzi magát, vagy az, vagy nem az. Nehéz méricskélni a bajokat, de ha pechesnek hiszi magát, az jobbára önsajnálat. Ha viszont egy barát mondja a szemébe, akkor valóban gond van.
Ha (...) az ember tesz a problémáira, az majdnem olyan, mintha nem lennének.
Az állástalanok mindig gyanúsak: miért vannak ezek munka nélkül? Állást akkor szoktak kínálni az embernek, amikor van neki.
Amikor nagyon elegem van mindenből, öntudatlanságba menekülök: elalszom. Egy fillérbe sem kerül, s mire fölébredsz, addigra akár meg is változhat a helyzet.
A legtöbb ember nem fogja fel, milyen könnyű mindent elveszíteni. Ez nem kritika: irigylem őket. Szerencse dolga minden. Szerencse híján az utca túloldalára se juthatunk át. Az ágyból se kelhetünk föl nélküle, és aki ezzel nem ért egyet, csak várjon, majd meglátja. Minden szerencse dolga, és ha az balra fordul, nincs mit tenni.
A kudarcban az dühít a legjobban, mennyi energiát fektettem bele az elérésébe. Megkaptam a használati utasítást, követtem az előírásokat. Férfiasan fogtam kezet. Szemébe néztem az embereknek. Mindenkit meghívtam egy italra. Segítettem elmosogatni. Megmondtam az igazat. Segítettem idős szomszédaimnak. Nem feledkeztem el a születésnapokról. Udvarias voltam. Tettem félre pénzt. Nem vezettem ittasan. Szelektíve dobtam ki a szemetet. Olyan ez, mint amikor veszel egy számítógépet, betartasz minden használati utasítást, mégsem működik. De a komputert legalább a falhoz vághatod, vagy belerúghatsz. Az életeddel nem teheted meg ugyanezt.
Minden hozzáállás kérdése. Valóban az. Aki nem csinál gondot, az gondtalan.
Egy váratlan, igazságtalan sorscsapás a büntetésnél is rémisztőbb, akármilyen szigorú. A félelem, hogy bármi megtörténhet ok nélkül.
Vannak események és beszélgetések, melyeknek értelmét csak egy, öt, tíz vagy húsz év múltán lehet megfejteni. Nem tudni, miért, de a magyarázat egyszer csak kibukik.
Ha az ember azt mondja valakinek, hogy "egyszer ebédeljünk együtt", vagy "egyszer igyunk együtt", az általában az ellenkezőjét jelenti. Ha valóban enni vagy inni akar egyet valakivel, miért nem beszéli meg, miért napolja el? Olyan ez, mint a "barátom" megszólítás. Általában azok szólítják az ember "barátomnak", akik nem barátai, akik le akarják nyúlni, esetleg már le is nyúlták, és végezni akarnak vele. Ha azt hallod, "Barátom, nincs miért aggódnod", akkor fuss, ahogy bírsz!
Sajnálatos módon a vallás, mint egész létünk is, többnyire unalmas. Egészen addig, míg nem az. Akkor meg könyörög az ember, hogy legyen unalmas megint.
A nők sok tekintetben hajthatatlanok. Ha egyszer elkönyvelik az embert a "seggfej" alá, akkor se változtathatsz rajta, ha a fejed tetejére állsz. Megmented a világot, akkor is úgy néznek rád, mint a seggfejre, aki megmentette a világot.
Az élet egyik nagy hiányossága az, hogy nincs bekezdésekre osztva, hiányoznak belőle a képaláírások, az írásjelek, nincs csengőhang, mely figyelmeztetné az embert, hogy sorsdöntő fordulat következik. A sorsdöntő fordulatok rendszerint megbújnak a jelentéktelen, hétköznapi események között.
A hibátlanul végzett munka gyakran az egyik legrafináltabb, de a legnagyobb elégtételt kínáló mód főnökök bosszantására. Legtöbbjüket őrülten bosszantja, ha pontosan azt teszi az ember, amit mondanak neki.