Lászlóffy Aladár

Olyan lettem; mint akit elhagyott, aki még nem is szerette. Valami személyhez nem kötött szerelem fájhat. Világos esték, még alig ment el. Világos esték, és mégis elment. Világos esték, és hogyha elmegy, ki marad tőlem ilyen távol? Mert most a mások szeretete kell. Az én szeretetem sosem lehet elég megtartani magam.

Oly észrevétlen sötétedik bennem, hogy úgysem látszik, ha még itt talál s angyalkezekkel segít továbbmennem (nem látom már:) egy élet vagy halál...

Elhagytál, miként Hannibált az ókor. Átöltöztél, mert te vagy a világ. És ültem, és beláttam, talán jókor, hogy okosabb, ha nem is várok rád.

A szellemi személyazonossága minden "kiművelt emberfőnek" magába foglalja mindazok gondolatait, kiktől olvasott valaha. Egyik legnagyobb varázslat, melynek révén a gondolkodó ember egyszerre több helyen lehet, megsokszorozhatja önmagát - az a nyomtatott írás, a könyv. Sok millió ember mégsem olvas könyvet, ez a kor egyik jellemző, aggasztó tünete, mikor mindennapjaink "berendezési tárgya" már a könyv. Legfeljebb újságot olvas, levelet, van aki csupán étlapot. Pedig nincs láthatatlanabb, hatékonyabb, biztosabban halmozó "egyetemünk" - világegyetemünk - az olvasásnál. Lassan halmozza fel emberi véglegességünk.

Különös már az is, ahogy egyszer csak látszólag véletlenül hat rád valami, hogy kiderüljön, életed legfontosabb esélye, tehetséged történetének fordulópontja ez, amely nélkül száz évig élhetnél, nem végeznél semmit! Érted te ezt, mennyire nem véletlen semmi: sok minden után, tapasztalatok és szabad következtetések birtokában találkozik az ember valamivel, ami halomra dönti az összes eddig célnak látott, elfogadott izét! Kész! Fuccs! És ez a valami olyasmi, ami megvolt ugyan közben, végig azalatt is, amíg ő nevetségesen előkelősködve tipegett valami kitaposott cipőben, a kitaposott utakon. Ahelyett, hogy szárnyalt volna!

A nyelv az író hordozható műhelye és csigaháza. Megnyugtató és megcáfolhatatlan metafora. Az író kiváltságosnak érezheti magát ennek az eszmei és eszményi közegnek a bérbekapása által. Semmilyen más művész nem kapott ilyen, "anyagtalansága" miatt (elméletileg) könnyen kezelhető juttatást az emberiség alapfelszereléséből.

Felírva minden a világon, nyilván ezen nem múlik már, hanem csupán az olvasáson... Ki mi talál, mit nem talál.

Az emlékezet bizony tényleg olyan, mint a görbülő földön a láthatár változása, ami onnan még látható, innen már nem az.

Nem tudom, kitől származik az a szellemesen tömör meglátás, miszerint a múlt az egyetlen dolog, melyet azután is birtokolunk, miután nem rendelkezünk vele.

Tudtad-e valaha véglegesen, hogy nem véglegesen tudhatod, amit tudnod adatik? Tudtad-e, hogy hinni és tudni: megfeszíti az embert, s a tévedés sosem levétel erről a keresztről, tudtad-e?

Hol lehetsz? Ha te már látsz engem, ne hagyj itt, mint hallgatag virágok. Újra kérlek, nyílj ki közelemben s szólalj meg, ha közeledben járok. (...) Csak remélem türelmetlenkedve, hogy te már a nyomom megtaláltad, s csillag-hosszan élsz, hogy életedbe én is mindenképpen eltaláljak.

A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv.

A világ végleg kész: mindegy, hogy sár van, az utakon elindul valaki...