Idézetek a halálról
Mindegy, mennyire van az ember meggyőződve arról, hogy a haldoklás nem rémisztő, a végső betegségét mégis mindenki annak érzi.
Valahányszor egy beteg meghal, az orvos azzal szembesül, hogy véges a természet ereje feletti befolyása, s ez mindig is így lesz. A természet végül mindannyiszor győzedelmeskedik, s ennek így is kell lennie, ha fajunk fenn akar maradni.
Néha a halál az egyetlen kiút a szenvedésből.
A halottaktól nem kell félni. (...) Inkább az élők okoznak kellemetlenséget.
Akiket az élet elválaszt egymástól, azokat a halál egyetlen seregbe vonja.
Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza.
A halálnak nincs fénye, sem árnyéka, de van valami rozmaringszaga. (...) Megszabadulunk a köszöntgetésektől, a hazug szavaktól, a földi élet összes kellékeitől.
Az élőlények megállíthatatlanul haladnak a halál felé. Azt nem változtathatjuk meg, hogy ez így történik, de azt igen, hogyan.
Az élőket sosem lenne szabad a halottak céljaira felhasználni. Ám a halottaknak, hogyha lehetséges, az élőket kéne szolgálniuk.
Kamera által homályosan c. film
Képzeld el, hogy kitekered egy madár nyakát, aztán eléd áll, és elmondja, milyen érzés.
Szebb a halál, ha dicsőséges, mint az élet, ha gyalázat árán váltható meg.
Néha a szellemek, akik nem tudnak megszabadulni az őket az élőkhöz fűző kötelékektől, visszatérnek azokra a tájakra, ahol földi életükben, a nap alatt jártak, s ott bolyonganak, lebegve, mint test nélküli madarak.
Van egy pillanat, amikor a halálnál van minden ütőkártya, és egy mozdulattal lecsapja az asztalra a négy ászt.
Az élet kegyetlen tud lenni: ha elfogyott a dolgod, nem mondja azt, hogy "rendben, aludj el szépen", hanem borzasztó éveket ró ki rád. "Éld végig", mondja az élet.
Az a pillanat, az a határ a lét és a nemlét között!... Vajon megadatik-e az embernek az a nagy méltóság és igazság, hogy abban a mérhetetlen kis időben még láthassa értelmének teljes erejével: mi az a véghetetlen titok, a halál; és hogy érezhesse hitének örök diadalát vagy hitének örök vereségét. Vajon megadatik-e a pápáknak, a sejk-ül-iszlamoknak, a dalai lámáknak, a rabbinusoknak, a bálványimádóknak és a materialistáknak is, hogy akkor, abban a pillanatban, mikor megszűnnek emberek lenni, még mint emberek tudhassák: igazuk volt-e vagy sem!
E földön minden elmúlik egyszer, de az idő előtt bekövetkező, hirtelen elmúlások mindig zavarba ejtettek.
Facebook
Pinterest