Udvaros Dorottya

Kortünet mostanában, hogy mi, nők azt gondoljuk, hogy a gyengeségünket el kell titkolni - szerintem ez egy zsákutca. Inkább azt gondolom, hogy jó lenne most elkezdenünk az érzékenységünket, a sérülékenységünket hangsúlyozni.

Ahhoz, hogy valóban jó legyen egy alkotás, kell az a vibrálás, ami azáltal jön létre, hogy ütköztetjük a véleményünket. Én is mondok valamit, a másik is szeretne valamit, és aztán addig gyűrjük, amíg valóban működni kezd.

Ha leéltél valakivel egy hosszú, közös életet, akkor nyilván egy őrületes nagy, harcos út lesz elfogadni, hogy nincs veled többé, hogy most már valahol máshol van. Olyan feladat ez, amit sajnos nem lehet megúszni, ezt a tapasztalást mindannyiunknak meg kell szereznünk.

Ha a színpadon minőséget látunk, akkor bevalljuk vagy nem valljuk be: egy-egy pillanatban magunkra ismerünk. Ez maga a katartikus pillanat - és ez segít. Segít továbbélni.

Az élet kegyetlen tud lenni: ha elfogyott a dolgod, nem mondja azt, hogy "rendben, aludj el szépen", hanem borzasztó éveket ró ki rád. "Éld végig", mondja az élet.

Minden jó darab és jó előadás ugyanazt járja körül: hogyan is éljünk?

Nem vagyok megbánós fajta, mert úgy gondolom: a hibákból és a tévedésekből mindig van mit tanulnom.

Kitörölném az emberek fejéből az enyém szót: a kapzsiságot, irigységet és mohóságot.