Idézetek a gyászról
A legjobban úgy tiszteleghetünk az elhunyt előtt, ha arra koncentrálunk, ami van, és tesszük a dolgunkat, ahogy tőlünk telik.
Akkor fordulunk spiritisztákhoz, amikor szükségünk van a halottainkra, amikor nem tudjuk elfogadni, hogy a halál végleges. Hinni akarunk abban, hogy a spiritiszta vissza tudja hozni a holtakat az élők világába. A lezárás ugyanilyen illúzió - hiú remény, hogy meg tudjuk fojtani nagyon is eleven gyászunkat.
Mit csináljak? Két szemem álmatlan sötétbe néz. Sírva mondom: Édesem! S bénán visszahull a kéz.
Ki kell törölnöm a tegnap nyomát, nem szentelhetek helyet magamban azok emlékének, akik már nem léteznek, hiszen nem akarom követni őket a nyírfák alá.
Az élni akarás igen hasznos lehet, ha egy napon nyakunkra ül a kegyetlen gyász.
Hiába a halottaink utáni vágyakozás mardosó fájdalma, hagynunk kell őket elmenni - hogy örökre velünk maradhassanak.
Minden halál magában hordozza az újjászületést.
Egy közeli szerettünk halála olyasmi (...), amit csak lassan, részletenként tudunk elfogadni.
Boltíves fejed, hogy szoborrá fagyott, nem lett felbomló, riasztó halott, - finoman szövődött rá a glória, a földöntúli ős harmónia. Görög arcéled, - két csukott szemed megszépülve élte már az örök életet. Azóta így látlak, úgy állsz már elém, sugárban, mint régen, életünk delén... Most tudom csak - hogy elvesztettelek: Úr Isten! mennyire, mennyire szerettelek...
Mostantól minden igét t-vel kell mondani. Jött, félt, táncolt, küzdött, élt. A jövő idők viszont egyszer s mindenkorra törölve. Nem fog teniszezni, és nem lesz primadonna. Se bíró, se feleség, sem anya, sem utcalány. Nem fog forradalmat csinálni, nem lesz orvos, és nem lesz gyilkos. Nem fog megöregedni. Én élhetek még húsz, negyven, hatvan, nyolcvan évig, megrokkanhatok és összetöpörödhetek, fogam, hajam kihullhat. De ő örökké olyan marad. Ami pedig én voltam őbenne, azt elvitte. Mindazt, amit egyedül ő tudhatott rólam. Én haltam meg.
Valakinek szólnia kell azok nevében, akik már nincsenek közöttünk.
Nem a világ lendülete huny ki, hanem a szeretteink élete. Megküzdesz minden nappal, és semmi sem hajlandó megállni egy pillanatra sem. Belül minden mindörökre megváltozott, de a külső világ ugyanúgy megy tovább, mint azelőtt, és minden egyes nap ezzel a rejtéllyel kell szembenézned.
Miért van emlékezetünk? Azért, hogy tudjuk, kik vagyunk, hol lakunk, vagy azért, hogy halálunk után is tovább éljünk a szeretteink emlékezetében?
- A holtak emléke gyorsan fakul (...). - Vagy örökké éget, bánatkorommal szórva be minden napot.
Mindig azokat vigasztalják, akik hisznek, pedig azok állítólag örökre meg vannak vigasztalva. A többieknek meg marad a vélekedés, hogy aki meghal, a saját történetével válik azonossá. És hogy ez az azonosság mindaddig létezik, amíg ez a történet érintkezik a többiek jelen idejével.
Facebook
Pinterest