Idézetek a gyászról
Üldöz a hangja! Azt hisszük, hogy őt halljuk. Menekülni szeretnénk, bármerre, bárhová, kiszökni ennek a háznak kísértetei közül. De maradni kell, mert mások is vannak, akik maradnak, s ők is szenvednek.
Komor az élet az olyan házban, mely üresnek látszik, mert örökre eltűnt belőle valaki, akit annyira megszoktunk, és ha kezünkbe akad a halott valamilyen kedves holmija, mindig friss fájdalommal telnek meg napjaink. Egy-egy emlék érinti minduntalan szívünket s megsebzi.
Ülni az ablak előtt és várni valakit... Alkonyodik. Tudom: a volt volna már sohasem lehet. Ma sem jön, holnap sem. Már sohasem jöhet.
A halál nem csak téged érint (...), hanem másokat is. Mindenkit, aki majd ott áll a temetéseden, és azon agyal, hogy mihez fog kezdeni nélküled.
Teen Wolf - Farkasbőrben c. film
Viszlát: százféleképpen mondhatod, Könnyeid százféleképpen onthatod, Kalapod fejedbe éppúgy nyomhatod, mielőtt kilépsz. Mondom: viszlát, viszlát, Kiáltom hangosan át, Mert mire hangom újra meglelem, Talán már nem tudom, hogy hogyan tehetem.
S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem.
Csak... hagyd őt elmenni! Lásd őt újra olyannak, amilyennek szeretted. Emlékezz a nevetésére, a hangjára és azokra a napokra, amikor boldog volt. Képzeld el, amint a napsugarak körülölelik a testét, és begyógyítják minden sebét... Örülj az örömének, hogy hazamehet, és engedd el a kezét...
Egy apának nem szabadna a fiát temetnie; az emberi szív nem bír el ekkora fájdalmat.
Annyira mély, nehéz folyamat a gyász, hogy olyan fogaskerekeket kattint be, amelyek már egészen be vannak rozsdásodva. Alapjaiban tisztítja és erősíti meg az embert - de teret kell engedni neki, hogy átmenjen rajtad, mint egy gyorsvonat. A gyötrődés, a fájdalom aztán sok minden rosszat is kimos, segít szembenézni dolgokkal.
Az egyetlen tisztesség, amire ezen a földön senki emberfia nem lehet méltatlan, az hogy elsirassák, amikor már meghalt.
Senki se bánja, Siratja, áldja Sokáig lényed Üres helyét.
A távozó iránti tisztelet és szeretet nem a pompában, hanem a gyász mélységében nyilatkozik meg.
És néha van, hogy látni vélem Az én rózsám nyári szélben, Koporsója tárva-nyitva, Benne fekszünk ketten sírva...
Tegyük fel, hogy valakit eltiltanak a sótól. Nem fogja egyik ételt inkább sótlannak találni, mint a másikat; az étkezés maga válik számára más élménnyé minden álló nap, a nap minden szakaszában. Így van ez a gyásszal is. Maga a lét változik meg, mindenestül. Az ő hiánya, mint a kék égbolt, mindent beborít.
A haláleset miatt érzett bánat olyan, mint egy bombázó-repülőgép: mindig akkor ejt ki egy lövedéket, amikor ismételten a célpont fölé ér. A testi fájdalom ellenben olyan, mint az első világháborús árkok fölötti állandó zárótűz: órákon át szünet nélkül izzik a levegő, egyetlen pillanatnyi enyhület nélkül. A gondolat a fájdalommal ellentétben soha nem folytonos.
Facebook
Pinterest